Keresés
Close this search box.
Keresés
Close this search box.

Agrárportrék

Szólláth Tibor: Az ökológiai gazdálkodásnak egyre nagyobb a szerepe

 

„Amikor megtudtam, miszerint az a megtiszteltetés ér, hogy engem választottak ökológiai gazdálkodás kategóriában az Év Agráremberének rendkívüli büszkeséggel töltött el. Úgy éreztem, hogy az a fajta mentalitás, mely alapján családommal együtt elhivatottan dolgozunk, elismerése kerül” – emlékezett vissza Szólláth Tibor, aki 2015-ben vehette át az Év Ökológiai gazdálkodója díjat.

„Egy fajta visszaigazolást is jelentett, hogy az ökológiai gazdálkodásnak igenis megvan a helye, szerepe és talán egyre inkább kellő súlya a magyar gazdatársadalomban” – fogalmazott a szakember.

A díjnak köszönhetően a biogabonaféléket és biozöldségnövényeket termelő hajdúnánásigazdaságuk ismertebb lett az emberek számára és talán kijelenthető, hogy sok gyümölcsöző kapcsolattal, együttműködéssel is járt a kitüntetés.

Fotó: Szólláth Tibor

A díj átvétele után továbbra is céljuk a fejlődés, ebből kifolyólag a gazdaságukban mindent megtesznek annak érdekében, hogy a pályázati lehetőségekre és eredményeinkre támaszkodva korszerű eszközökkel a lehető leghatékonyabban termeljenek.

Nagyszabású öntözésfejlesztést hajtottunk végre, így szántóföldi területeink és a gyümölcsöseink döntő többsége ma már öntözhető” – árulta el Szólláth Tibor.

„Sokan úgy gondolják, hogy az ökológiai gazdálkodás egyfajta extenzív körülmények között folytatott termelést jelent. Ezzel szemben mi arra törekszünk, hogy precíziós technológiákkal, ökológiai körülményekhez képest intenzív keretek között gazdálkodjunk” – fogalmazott a szakember.

„Úgy gondolom – tette hozzá-, figyelembe véve és kellően felkészülve az ökológiai gazdálkodás termelési sajátosságaira, nehézségeire hasonló hozamokat tudunk produkálni mindezt egy magasabb hozzáadott értékkel, minőségi és egészséges terményekkel”.

A gazdálkodás mellett a díj átvétele óta eltelt időszakban az a rendkívüli megtiszteltetés érte Szólláth Tibort, hogy először a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Hajdú-Bihar Megyei Szervezetének elnökévé, majd a 2023-as évtől kezdődően környezeti fenntarthatóságért felelős országos alelnöknek választották.

Emellett a Kelet-Magyarországi Biokultúra Egyesület elnökeként is törekszik aktív szerepet vállalni a gazdálkodói érdekek képviseletében, a közösség életében.

Az elmúlt évek kihívásai minden gazdálkodót egyaránt nehéz helyzet elé állítottak, legyen szó konvencionális vagy biogazdálkodásról. A covid-járvány megmutatta, hogy milyen sérülékenyek az importra alapozott piacok.

Szólláth Tibor szerint a pandémia felhívta a figyelmet a rövid ellátási láncok, az élelmiszer önrendelkezés, az önellátás fontosságára.

„A mi gazdaságunkban az egyik legnagyobb problémát a megszokott értékesítési piacaink felborulása okozza. Egyrészt a gabona iránti kereslet az ökogazdálkodásban is jelentősen lecsökkent. Másrészt érezteti a hatását, hogy a hazai ökogazdálkodók főként alapanyagot termelnek, melyet később, főként Németországba exportálnak” – hangsúlyozta.

Az infláció, a háború és a kialakult helyzetnek köszönhetően érzékelhetően egy kicsit visszaesett a külföldi piacokon is az ökotermékek iránt. Látható, hogy azok a megszokott magas árkülönbözetek, melyek jellemzőek voltak az ökotermékekre valamelyest mérséklődnek így költséghatékonyabb termelésre kell összpontosítaniuk.

Az alapanyagtermelésre való berendezkedésük több szempontból is sajnálatos. A magyar ökogazdák által megtermelt kiváló minőségű alapanyagok, egészségre gyakorolt pozitív hatásai nem hazánkban érvényesül, hiszen az export révén külföldön készül belőle feldolgozott termék.

„Emellett ez a fajta berendezkedés kiszolgáltatottá is tesz bennünket piaci szempontból – mondta a szakember. Ebből kifolyólag az egyik célkitűzésünk a gazdaságunkban, hogy növeljünk feldolgozási lehetőségeinket, ezáltal egy minél magasabb hozzá adott értékű élelmiszeripályát megteremtve”.

„Úgy gondolom – tette hozzá -, minden lehetőséget meg kell ragadnunk és gazdaságunk jövőjét átgondolva nekünk ökológiai gazdálkodásban dolgozóknak törekednünk kell arra, hogy többet, jobbat, és versenyképes körülmények között egészségesebb élelmiszert termeljünk” – fogalmazott Szólláth Tibor.

agrotrend.hu

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés