Keresés
Close this search box.
Keresés
Close this search box.

Agrárportrék

Sipos József: Szakmai alázat és a termőföld tisztelete, szeretete

 

Nagy meglepetés és öröm volt Sipos József számára, hogy jelölték 2019-ben az Év Növényvédelmi kategória díjra. Azt pedig, hogy megnyerte a címet, sőt a Közönség díjat is ő kapta meg, komoly visszajelzésnek tekinti, hiszen ez mind a szakmai körökből, mind az átlagemberek részéről az addigi munkájának elismerését jelenti.

„Nagy erőt adott számomra ez a két díj, hozzásegített a munkám tovább folytatásához, sőt új célok megvalósításához. Célom, hogy még jobban, még felkészültebben képviseljem a díj eszmeiségét és a szakmaiságát. Számomra mind a szakmai hitelesség, mind az emberek szaktanácsadása, segítése egyaránt nagyon fontos küldetés” – mondta Sipos József.

A díjak hozzájárultak a szakember ismertségének növekedéséhez, megnyílt számára egy új szakmai közösség, egyre szaporodnak a médiaszereplései, sok helyre hívják előadóként és szaktanácsadóként. Fontos számára az edukáció, a fiatalok tanítása, a környezettudatos, gyakorlati előadások tartása.

Fotó: Sipos József

Több termelő, illetve fejlesztő céggel is, kísérleti, gyakorlati együttműködést alakított ki. Előadásokat, bemutatókat tart országszerte, a növényvédőszer és hatóanyag maradék mentes okszerű növényvédelemről, a kertészeti, és a kiskerti növények világáról, továbbá a hazai méhészet fejlesztésének és az élő talajminőség javításának lehetőségeiről.

Fontos számára, a magyar mezőgazdasági hagyományok, történelmi értékek ápolása is. Rendszeresen hívják külföldre, gazdatalálkozókra, gyakorlati bemutatókra, szakmai előadásokra is, leginkább Erdélybe, Felvidékre, Vajdaságba, illetve Németországba.

Címzetes egyetemi docensként, továbbra is a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Karán, leendő növényvédelmi szakembereknek növényvédelmi állattan tantárgyat oktat és vizsgáztat.

Munkája mellett, az óvodákban, általános iskolákban és gimnáziumokban is előadásokat és interaktív foglalkozásokat tart a fiatal korosztálynak, hogy közelebb kerüljenek a természet, az élővilág szeretetéhez, a beporzó rovarok, a madarak, az élővizeink, illetve a termőföld világának megismeréséhez, tiszteletéhez.

Immár 5 éve működik a Sipos Gazda nevű weboldala, amit szeretett családja, barátai és a legendás Bálint gazda motiválására indított el.

Célja és küldetése, hogy segítse az embereket, a kertbarátokat a növényvédőszermaradék-mentes, egészséges élelmiszerek és alapanyagok előállításában. Mára már több, mint 6 ezer követője van a közösségi médiában, az őt felkeresők számára emailben és telefonon is nyújt szaktanácsadást és segítséget.

Fotó: Sipos József

Segíti, támogatja a gazdálkodókat és az átlagembereket is, az ökológia és az integrált növényvédelem megvalósításában, melynek alapja az élő talajélet, a környezet és az okszerű és gazdaságos termelés egyensúlyának a megteremtése.

Örömmel vállal szerepet és munkát, a Földeák határában található, családi gazdaságuk területén is, az ezzel kapcsolatos kísérletezésben, újításokban, és a növényvédelmi előrejelzések készítésében, fejlesztésében.

Hasonlóképpen fontosnak tartja a méhészetet, a méhek szerepét az ökológiai egyensúly megtartásában. Méhcsaládok életét már 28 éve kutatja, technológiai és méhélettani megfigyeléseket végez.

Saját családi gazdaságukban zöldségek, gyümölcsök és szántóföldi termékek előállítása mellett fontosnak tartja a gyógynövények termesztését is. Tevékenységét a nagyszüleitől, szüleitől megtanult minta alapján végzi. Mottóját is a hagyományos értékre alapozza, hiszen fontosnak tartja a szakmai alázatot és a termőföld iránti tiszteletet.

Vizsgálja, a biológiai termékek alkalmazásának lehetőségeit a növénytermesztési és kertészeti technológiákban. Keresi a hatékony megoldásokat, a változó klimatikus viszonyok és az új károsítók adta kihívásokra.

A közeljövőben újításokkal rukkol elő a Sipos Gazda weboldalán, ahol saját márkás termékeket kíván piacra hozni, egyéb termékei mellett, elősorban gyógynövényeket és fűszernövényeket.

Jövőbeni tervei között szerepel a társadalmi szerepvállalásának bővítése, illetve az előadói, oktatói tevékenységének erősítése.

Nagy álma, a vidéki élet népszerűsítése, a tanyasi kultúra, az önfenntarthatóság hagyományainak ápolása, bemutatása.

agrotrend.hu

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés