Agrárportrék

Molitórisz Károly: a magyar emberek továbbra is szeretnek jókat enni

Létrehozva:

|

„Rendkívül megtisztelőnek tartom a díjazást. Örülök, hogy a pályám során egy ilyen rangos szakmai elismerésben részesülhettem” – fogalmazott Molitorisz Károly, aki 2020-ban lett az Év Élelmiszeriparosa.

„A díjjal ugyan személyeket tüntetnek ki, mégis azt gondolom, hogy ez az elismerés annak a közösségnek is szól, amelynek a tagja, része vagyok, és éppen tavaly ünnepelte 75 éves fennállását. Hiszem tehát, hogy az Univer közösségnek is szólt a díj, amely jelzi, hogy a hazai agráriumnak és egyben a teljes gazdaságnak is meghatározó szereplői vagyunk” – mondta az Univer Product Zrt vezérigazgatója.

A szakember elmondta:

„Büszkén mondhatom, hogy minden üzemünkben világszínvonalú technológiával dolgozunk. Éppúgy igaz ez a Szolnoki úti egységünkre, ahol a bébiételeket és a paradicsomtermékeket készítünk, mint a majonéz-, a mustár- és a ketchupgyártással foglalkozó Mindszenti körúti, vagy a tavaly átadott hetényegyházai üzemünkre is”

Hozzátette: „Ezekkel a XXI. századi technológiákkal felvértezve a piac, és elsősorban az exportpiac bővítését tartom az egyik legfontosabb feladatunknak”.

Fotó: Molitorisz Károly

„Eddigi pályámra visszatekintve azt mondanám, hogy szakmailag a 2008-tól napjainkig tartó időszak volt a legszebb és legintenzívebb” – tette hozzá.

„Ennek része például, hogy elértük; erős fűszerpaprikából ma már saját nemesített, bejegyzett fajtáink vannak Magyarországon. Saját fémzárolt vetőmagunk is van, és ezt a vetőmagot adjuk a termelőinknek. Mindez azért is volt fontos, mert ez a lényegünket adja, hiszen a jó és minden szempontból kiváló papirka az Univer lelke” – mondta.

„A feladatokat illetően az elmúlt öt-hat évben akkorát nőtt az Univer, olyan gyors volt a fejlődésünk, hogy menedzsmenti szinten is „darabolni” kellett a feladatokat, és új embereket kellett bevonni. Ahol tudtunk, belülről, az utánunk következő generációból emeltünk ki munkatársakat, de kívülről érkező kollégákat is felvettünk” – emlékezett vissza.

„Ennek meg is lett a pozitív eredménye – tette hozzá –, hiszen újból van idő a feladatokat teljes mértékben átgondolni, és ennek is köszönhetően ismét jobban tudunk a jövőre koncentrálni. A menedzsment feladata ugyanis egyre inkább a jövő formálása, tervezése, és nem a napi operatív munka.”

 Jelen gazdasági viszonyok között az Univer számára is nehezebb tervezni. Az elszabadult infláció markánsan alakította át a fogyasztói attitűdöket. A vezérigazgató szerint a változatlanságot jelentheti, hogy a magyar emberek továbbra is szeretnek jókat enni, nem szívesen mondanak le a finom ételekről, megszokott ízekről.

Ez örömteli számunkra, hiszen az Univer kínálatában sok olyan termék van, amelyek a jól ismert, sokak által szeretett és vágyott gasztronómiai élményt nyújtják. Ennek köszönhetően a kihívásokkal teli időszakban is sikerült megtartani, sőt növelni piacrészünket a legnagyobb kategóriáinkban” – monda.

„A gazdasági fejleményekkel kapcsolatban az látszik körvonalazódni, hogy azok a cégek tudnak sikeresek lenni és maradni, amelyek – amellett, hogy képesek hosszú távon előre gondolkodni – gyorsan tudnak reagálni a piac változásaira és fejleményeire. Azt hiszem, erről a képességünkről nem szabad lemondanunk” – szögezte le Molitorisz Károly.

agrotrend.hu

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook