Agrárportrék

Kometa: olasz családi hagyományok magyar hússal kombinálva

Giacomo Pedranzini, a Kometa ’99 Zrt. ügyvezető igazgatója nyerte el 2021-ben az Év Élelmiszeriparosa díjat. „A cégnél mindig is igyekeztünk a „minden egy tető alatt” koncepciót kombinálni az olasz családi hagyományokkal és tradíciókkal” – fogalmazott a szakember.

„Ez a díj számomra ennek az egyedi kombinációnak az elismerését jelenti, mert ez nemcsak az én személyemnek szól, hanem az egész Kometa-családnak. Ezért vagyok rá végtelenül büszke” – mondta Giacomo Pedranzini.

Hozzátette: „Az pedig, hogy Hollósy Tibor, a Kometa ’99 Zrt. agrárfejlesztési igazgatója még 2018-ban elnyerte az Év Élelmiszeriparosa díjat külön örömmel tölt el. Hiszem, hogy a Kometa ’99 Zrt.-nél számos olyan elkötelezett munkavállaló van, akik a szívükön viselik a társaságunk és a magyar agrárium fejlődését és jövőjét.”

Giacomo Pedranzini úgy látja, a díj elnyerése pozitívan hatott a Kometa ’99 Zrt. megítélésére a magyar agrárközösségen belül. Ezt a pozitív megítélést úgy használták fel, hogy számos új, nagy szakmai presztízsnek örvendő kollégát és partnert sikerült találniuk az elmúlt két évben.

„Ezen felül így igyekszünk az HonestFood Egyesületet szélesebb körben is promotálni, amely keretében kiemelt figyelmet fordítunk az emberi egészségre, a természet és a környezet védelmére, beleértve az állatjólétet is, valamint a termelési javak méltányosabb elosztását szeretnénk elérni, a termelési lánc résztvevői közt” – fogalmazott.

„Az HonestFood nem csak egy egyesület, hanem egy ideológia, amely a Kometa ’99 Zrt. egész működését áthatja” – tette hozzá.

Fotó: Giacomo Pedranzini

A Kometa ’99 Zrt. 32 milliárd forintnyi értékben hajt végre beruházásokat és fejlesztéseket, melynek köszönhetően a gyár 2027-ig több mint duplájára növeli a kapacitását.

A meglévő 14 hektáros területen új üzemcsarnokot építenek fel, amely mind a vágási, mind a feldolgozási kapacitásukat érinti. A jelenlegi heti 14 ezres vágásszám helyett akár 50 ezer állatot is képesek lesznek levágni, illetve feldolgozni.

„Ez egy zöld fejlesztés, ugyanis kiemelkedően fontosnak tartjuk, hogy csökkentsük a cég ökológia lábnyomát, éppen ezért a projekt fontos részét képezi a napelemek telepítése és a geotermikus energiák felhasználása” – árulta el a szakember.

Hozzátette:

„Környezettudatosság iránti elköteleződésünk megnyilvánul abban is, hogy Európában az első, a világon pedig a második sertéshús feldolgozó volt a Kometa ’99 Zrt., amikor 2022 februárjában az MNB Növekedési Kötvényprogramjának keretében 12 milliárd forint névértékben zöld kötvényt bocsátott ki”.

„A fejlesztéssel szeretnénk elérni, hogy Kaposváron a jövőben is egy virágzó húsüzem működjön, ami képes lesz több mint ezer családnak olyan munkahelyet biztosítani, amire büszkék lehetnek. Mi így szeretnénk hozzájárulni a kaposvári közösség, és a magyar agrárium fejlődéséhez” – mondta.

A romló gazdasági környezet a Kometa ’99 Zrt. működésére is hatással van, mint Giacomo Pedranzini kifejtette:

„Szerencsére a gabonaárak az év folyamán jelentősen csökkentek, amely a termelőket kedvezőbb helyzetbe hozta az önköltség tekintetében, és motiváló hatása volt a sertéstenyésztési ágazatra. Sajnos, az afrikai sertéspestis terjedése okozott néhány új kihívást az előállat beszerzést illetően, azonban szerencsére sikeresen tudtuk áthidalni ezt a nem várt akadályt”.

Sajnos az energiaárak 2022 negyedik negyedévében nagyon magasak voltak, de szerencsére az energiaköltségeink a 2023-as évre erős csökkenő tendenciát mutattak, több mint 40%-al kevesebb volt, mint az előző esztendőben. Mindemellett a cég energiafogyasztása minimálisan növekedett, így mindent összevetve jelentősen csökkentek az összes működési költségeink” – tette hozzá.

Az ügyvezető igazgató szerint azonban ezek a pozitív fordulatok sem voltak képesek ellensúlyozni azt a tényt, hogy 2023-ban az élősertés árak sosem látott magasságban voltak, az előző éves árat közel 30%-kal meghaladva.

A cég számára szükséges élőállat mennyiség jelenleg biztos lábakon áll, hiszen közel 20 %-os az önellátottsági szintjük, ezt a saját tulajdonunkba került Triagro Kft. által tudják biztosítani. A további stratégiai partnereik pedig közel 50%-át fedik az élősertési igényüknek, így az összes szükséges élőállat 70%-át biztos forrásokból tudják biztosítani.

agrotrend.hu

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Az Év Agrárembere támogatók

 
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Szakmai partner
Nyakas Farm
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
 
Hirdetés

Facebook

Hirdetés