Agrárportrék

Hajnal Szilvia: Jogi pályáról az agráriumba

„Egyáltalán nem számítottam arra, hogy megnyerem ezt a megtisztelő címet” – emlékezett vissza Hajnal Szilvia, aki 2017-ben megnyerte a Jövő Agrárszakembere díjat.

A szakember 2017-ben a kereskedelmi igazgatóként dolgozott a Kiskunmajsán működő családi vállalkozásban. A Napsugár Trade Kft nevű cégük takarmány-előállítással, valamint állattenyésztéssel és baromfivágóhíd üzemeltetésével foglalkozik.

Elsősorban brojlercsirkét és vízi szárnyasokat tenyésztenek, de egyre nagyobb teret kívánnak adni a hízó sertéseknek. Emellett takarmányokat is előállítanak, így az állattenyésztés teljes vertikumát lefedik.

Fotó: Hajnal Szilvia

„A Jövő agrárszakembere díjjal együtt járó ismertség a szakmán belül sokat segített a munkámban, egy valódi közösség alakult ki ugyanis az Agrotrend és a Magyarország Legszebb Birtoka verseny körül” – mondta Hajnal Szilvia.

„Ez a széles szakmai kapcsolatrendszer nagy segítséget jelentett az előző évek kihívásai idején, akár a madárinfluenza, akár a Covid-járvány vagy éppen a háborús szankciók, az ukrán gabonastop okozta problémákkal kapcsolatban.”

„Küzdelmes évek vannak mögöttünk – tette hozzá -, de ez az összetartó közösség nagy segítséget jelentett. Más szakmákban dolgozó agrárszakemberek különböző megközelítésből láthatják ugyanis a problémáinkat, a nehézségeinket, a tanácsaikkal sokszor segítettek hozzá a megoldáshoz.”

Fotó: Hajnal Szilvia

„A Jövő agrárszakembere díj átvétele óta sok változás történt” – árulta el Hajnal Szilvia. „Azóta átvettem a vállalkozás teljes vezetését, és a VOSZ Állattenyésztési szekciójának vezetőjének választottak.”

Az eredetileg nemzetközi jogásznak készülő Hajnal Szilvia családja kérésére tért át az agráriumba, a döntés helyességét mi sem bizonyítja jobban, minthogy a cég árbevétele megduplázódott, mióta átvette az irányítást.

Személyes sikerének tartja, hogy nőként meg tudja állni a helyét az agrárszakmában, elismerés számára, hogy kislánya édesanyaként sikereket ér el a vállalat vezetésében.

agrotrend.hu

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Az Év Agrárembere támogatók

 
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Szakmai partner
Nyakas Farm
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
 
Hirdetés

Facebook

Hirdetés