Agrárportrék

Juhos Csaba: Gyümölcstermelés nehézségek közepette

 

Juhos Csaba hálás az Éve kertésze díjért, melyet 2019-ben nyert el. „Ez a nagy presztízst jelentő díj nagyobb ismertséget és több médiaszereplést hozott számomra, amely hozzájárul a munkám hatékonyságához” – fogalmazott.

A szakember változatlanul vezetője a 2002-ben alakult Fresh Fruit TÉSZ-nek.

A termékeiket főleg külpiacokon értékesítik. A felvevő piac stabilnak mutatkozik, ám a hazai sajátosságok csökkentik a versenyképességüket. „Amíg a covid-járvány valamennyi érintett ország termelőit érintette, a magyarországi gazdákat a máshol nem jellemző magas infláció és energiaárak is hátráltatják” – fogalmazott Juhos Csaba.

Fotó: Juhos Csaba

„A szélsőséges időjárást és a mára jellemzővé váló aszályt is meg kell említeni” – tette hozzá. Az öntözés ugyan megoldott a Duna-Tisza közén gazdálkodó gyümölcstermelők körében, ám évről-évre csökken a talajvízszint, így a kutakat mélyebbre kell fúrniuk.

„A fagykárok is problémákat okoznak – tette hozzá a szakember -, hiszen gyakran a virágzáskor jelennek meg, ami miatt 20-40%-kos terméskiesés sem volt ritka az előző években”. A piacok megtartása érdekében a TÉSZ Balkánról vásárol gyümölcsöket, melyekkel igyekeznek megtartani vevőiket.

„A fagykárok elleni védekezés technikailag megoldott lehet a gyümölcsösök fedésének biztosításával, fagyvédelmi szélgépek, illetve a virágok speciális permetezésével, ám a termelők nagy részének nem áll rendelkezésre az ezekhez a beruházásokhoz szükséges összeg” – árulta el a szakember.

„Az energiaárak emelkedése is érzékenyen érinti a gyümölcstermelőket – mondta Juhos Csaba. Igaz, hogy támogatás igényelhető a fagyasztók üzemeltetésének többletköltségére, ám ez nem mondható el a hűtőházakra vonatkozóan. Ennek üzemeltetése azonban nélkülözhetetlen a termelők számára” – tette hozzá.

Juhos Csaba a NAK Bács-Kiskun vármegyei elnökségi tagjaként, a FruitVeB vezetőségének, illetve a VOSZ Kertészeti tagozatának tagjaként képviseli a gyümölcstermelők érdekeit.

agrotrend.hu

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Az Év Agrárembere támogatók

 
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Szakmai partner
Nyakas Farm
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
 
Hirdetés

Facebook

Hirdetés