Agrárportrék

Somosné Dr. Nagy Adrienn: Gombában elsők

Nagy megtiszteltetésnek tartja Somosné Dr. Nagy Adrienn, hogy 2018-ban elnyerte Az Év Fenntartható Gazdálkodója címet.

Mint fogalmazott: „Nem azért dolgozom, hogy elismerést kapjak, de ez a cím visszaigazolás számomra, hogy jó úton haladok.”

A díj átvétele óta változatlanul vezeti a kecskeméti Pilze-Nagy Kft.-t, melynek fő tevékenysége a laskagomba alapanyag gyártása, a laskagomba-termesztés, de jelentős feladatuk a bioenergia előállítása is. Mindezt egy 10 hektáros birtokon valósítják meg. Évente 12 ezer tonnányi laskagomba alapanyagot és 1 millió kg friss laskagombát állítanak elő a legmodernebb technológiák alkalmazásával.

A termesztés 35 ezer négyzetméteres, félig automatizált gombatermesztő sátrakban történik, vegyszerek felhasználása nélkül. A biogomba termesztést a Biokontroll Hungária Nonprofit Kft. felügyelete mellett végzik.

Fotó: Somosné Dr Nagy Adrienn

A környező országok mellett a legfontosabb piacuk Németország, de a francia boltokban is jelen vannak a friss laskagombával.

Ahogy a szakember elmondta, a díjnak köszönhetően további ismertségre tett szert a vállalat. Korábban is sok hazai és külföldi projektben vettek már részt, de újabb uniós kutatás-fejlesztési projektekbe is be tudtak kapcsolódni. Részben ezek eredményeként saját fejlesztésű know-how-val rendelkeznek a laskagomba alapanyaggyártás és a gombatermesztés hulladékainak hasznosítása területén.

A kutatás-fejlesztés prioritást élvez a cég életében, amit az is jól mutat, hogy 8 fő kutatót foglalkoztatnak, többségük PhD fokozattal rendelkezik.

A kutatások célkeresztjében a biomassza hasznosításon alapuló körforgásos gazdálkodási rendszerek kidolgozása és továbbfejlesztése áll. A gombatermesztés során ugyanis évente több ezer tonnányi úgynevezett „letermelt” táptalaj keletkezik, amit egyedülálló módon biogáz előállítására fordítanak.

Biogáz üzemükben a mezőgazdasági hulladékok és melléktermékek felhasználásával megtermelt biogázból évente 2 millió kWh villamos energiát tudnak eladni az országos hálózatba.

A biogáz értékesítésének is köszönhetően a cég a megugró energiaárak és az inflációs környezet ellenére is stabilan működik.

„A 25 éves szakmai tapasztalatnak és a környezettudatos, megújulni képes termelésnek is köszönhetően a Pilze-Nagy Kft. mára a hazai és Európa vezető laskagomba-termesztő- és kereskedő cégei közé tartozik” – mondta a szakember.

agrotrend.hu

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Az Év Agrárembere támogatók

 
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Szakmai partner
Nyakas Farm
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
 
Hirdetés

Facebook

Hirdetés