Agrárportrék

Ifj. Rácz József: Előnyben a fiatal generáció

Meghatározó élmény volt ifj. Rácz Józsefnek, amikor megtudta, ő nyerte el 2022-ben a Jövő Agrárszakembere díjat. Mint fogalmazott: „ez a pozitív visszajelzés nagy motivációt és tenni akarást ad számomra, megerősít abban, hogy jó úton járok.”

A díj átvétele óta változatlanul a családi vállalkozásukban dolgozik édesapjával, aki 2020-ban elnyerte az Év Ökológiai gazdálkodója díjat.

Az egri székhelyű, gombatermesztéssel és borászattal foglalkozó céget több generációval előtte alapították a család felmenői. A család a komposztkészítés, illetve a fehér és barna csiperke mellett különböző egzotikus gombafajták termesztésével is foglalkozik.

Fotó: ifj. Rácz József

Ifj. Rácz József követi a családi hagyományokat. 2015-ben a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépészmérnöki Karának energetikai mérnöki képzését, illetve a Miskolci Egyetem Műszaki Földtudományi Karának bánya- és geotechnikai mérnök mesterképzését is elvégezte.

Energetikai mérnökként kihívást jelent számára a jelenlegi turbulens gazdasági környezet által meghatározott piaci viszonyok előrejelzése, illetve ennek mentén a termelés optimalizálása.

Manapság az energia különböző formában történő tárolásának kérdést helyezi a fókuszba. Jelenleg is zajlik a cégnél egy nagyobb volumenű napelemtelepítési-program.

A fiatal szakember részt vesz a MAGOSZ Heves Megyei Ifjú Gazdák Gazdakörének munkájában is. Keresik a megfelelő választ az aszályos klíma adta kihívásokra – pl. öntözőrendszerek kiépítésének kidolgozásával.

Ifj Rácz József derűlátó a jövő kilátásait illetően.

Úgy tapasztalja, a klímaváltozás adta kihívásokra, illetve az unió által preferált fenntartható gazdálkodás megvalósítására a fiatal gazdák újfajta szemléletmódjuknak köszönhetően könnyebben tudnak megfelelő válaszokat adni.

agrotrend.hu

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Az Év Agrárembere támogatók

 
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Szakmai partner
Nyakas Farm
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
 
Hirdetés

Facebook

Hirdetés