Agrárportrék

Dr. Orlóci László: Díszkertészet szeretettel

Igazi meglepetés volt számomra a jelölésem az Év Kertésze díjra. Nagy öröm volt számomra, amikor kiderült a szakma ilyen módon is elismeri a munkámat” – emlékezett vissza dr. Orlóci László a 2020-as díjátadóra.

A szakember tanulmányai elvégzése óta az ELTE Füvészkertjében dolgozik, 2004 óta az intézmény igazgatóként végzi a munkáját, de tanított az Agrártudományi és a Kertészeti Egyetemen is.

Változatlanul a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Dísznövénytermesztési és Zöldfelületgazdálkodási kutatócsoportjának vezetője, melynek keretében sok kihívással teli feladatot lát el.

Fotó: Dr. Orlóci László

2021-ben átvehette a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje polgári tagozatának kitüntetését az oktatási és kulturális tevékenysége elismeréseként, illetve korábban a Fleischmann Rudolf-díjat is nemesítési munkásságára való tekintettel.

Dr. Orlóci László a ’80-as évektől folytat fajtanemesítést, már számos, az Európai Unióban is bejegyzett új fajta kötődik a nevéhez. Folytatja a kísérletezést, hiszen a változó klimatikus körülmények között új, százaságtűrő fajokra van szükség. A hatékonyság jegyében idő közben elvégezte a növénynemesítő szakot az egyetemen.

A szakember optimistán látja a díszkertészet jövőjét. Mint fogalmazott: „az uniós közösségi agrápolitikának köszönhetően egyre nagyobb hangsúlyt kap a környezetvédelem és a fenntarthatóság, a városi zöldfelületek biztosítása, illetve a vidékfejlesztés. Ezzel összefüggésben növekszik a támogatás a díszkertészeti munkák elvégzésére”.

Dr. Orlóci László ennek a folyamatnak a katalizátoraként fontos szerepet tölt be a Magyar Díszkertészek Szakmaközi Szervezetének elnöki pozíciójában.

De részt vesz a hazai szakképzés átalakításában is. Az Ágazati Készségtanácson belül a Mezőgazdasági és Erdészeti Készségtanács tagjaként-elnökeként rendszeresen üléseznek, tanácsaikkal segítik az új oktatási koncepció kidolgozását.

A Füvészkert vezetőjeként fontosnak tartja, hogy belső szervezeti átalakulások történjenek az intézményben azzal a céllal, hogy minél inkább képessé váljanak a piaci alapú gazdálkodásra.

Sikeresnek tartja az intézmény működését, hiszen évi 60 ezer látogatóval büszkélkedhetnek, ami nemzetközi szinten is megállja a helyét. Sikeresen vezettek be olyan programokat is, melyeknek köszönhetően növekedett a látogatók száma az eddigi holtszezonnak számító téli időszakban is.

agrotrend.hu

 

Tovább olvasom

Támogatók

 
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Szakmai partner
Nyakas Farm
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés