Keresés
Close this search box.
Keresés
Close this search box.

Agrárportrék

Borbély Tamás: A Badacsony és a borok szerelmese

Nagy megtiszteltetésnek tartja Borbély Tamás, hogy számos fiatal gazdálkodó közül ő nyerte el 2018-ban az Év Agrárszakembere díjat Fiatal gazda kategóriában.

A borász számos sikert ért el az eltelt években. A Borbély Családi Pincészet boraival minden évben szerepelnek a hazai borversenyeken, ahol Arany és Ezüst érmeket nyernek.

Kiemelkedő eredmény számára, hogy 2020-ban őt választották az Év bortermelőjének, ami az ágazat Kossuth-díjának felel meg. A Badacsonyi borvidékről Borbély Tamás az első, aki ebben a kitüntetésben részesülhetett. Mégis, a szakmai elismerések mellett a legnagyobb ajándék kisfia születése 2019-ben.

Fotó: Borbély Tamás

Mindig kihangsúlyozza, hogy nem egyedül éri el ezeket a szakmai eredményeket. A 21 hektáros birtokot a szülei alapították 42 évvel ezelőtt a Badacsonyi borvidéken, a Badacsony, a Gulács, a Csobánc, a Bács és a Tóti hegyek térségében – ő az egyetemi tanulmányait befejezve tért haza a családi vállalkozásba. A mai napig édesapjával együtt igazgatják a birtokot, minden munkafolyamatban részt vesz a szőlészeti munkáktól a borok készítésén át a marketingig.

„Én váltam a márka arcává, de komoly csapatmunka áll mögöttem” – fogalmazott.

A borturizmusban is kiveszik a részüket, hiszen a birtok központi részén található Vendégházuk, a Badacsonyi Turisztikai és Borút Egyesület minősített állomása, valamint a 60 fő befogadóképességű patináns Kóstolópince. A vintage stílusú vendégházban akár 8-10 vendég pihenheti ki a túrázás, borkóstolás fáradalmait.

Borbély Tamás, mint második generációs borász a modern és a tradicionális technológiákat ötvözi boraik készítésénél.

Nagy hangsúlyt helyez a technológia fejlesztésére: az előző 2 évben pályázati pénzből és hitel felhasználásával bővítették a feldolgozói és tárolási kapacitásukat, gépeket vásároltak, hogy a gépi szüret esetén is megőrizzék a szőlő minőségét.

Ahogy a 2022-es rendkívüli aszályos évnek, úgy az idei csapadékos nyárnak is megvoltak a kihívásai.

Ahogy fogalmazott:

“Az aszály máig nyomott hagyott a tőkék termelőképességében, ehhez hozzáadódott az idei hűvösebb, esős tavasz és nyár, amely komoly növényvédelmi kihívások elé állította a szakembereket. A Borbély birtokon sikerült időben megfogni a fertőzés terjedését, aminek köszönhetően bár kevesebb mennyiségű, de jó minőségű szőlőt szüretelhettek az idén” – fogalmazott a borász.

Borbély Tamás 2013-tól a máig számos szakmai szervezetben vállal társadalmi szerepet. A Badacsonyi Borvidék Hegyközségi Tanács elnöke, a Badacsonyi Borvidék szőlészeti küldötte a Hegyközségek Nemzeti Tanácsában, ahol elnökségi tag is. A Badacsonytomaji Települési Agrár Bizottság elnökévé választották, emellett részt vesz a Badacsonyi Turisztikai és Borút Egyesület munkájában is.

agrotrend.hu

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés