Élelmiszergazdaság

Rést nyithatnak az uniós GMO-záron?

Egyre nagyobb nyomás alá kerül az Európai Bizottság a génmódosított élelmiszerek és takarmányok engedélyezése terén, legalábbis ez derül ki abból a nemrég nyilvánosságra került levelezésből, amelyben az Európai Élelmiszer-biztonsági Hatóság arra kérte a bizottság magas rangú illetékeseit, hogy a GMO-termékeket érintő zéró tolerancia elvével kapcsolatban kiskapukat keressenek.

Létrehozva:

|

Szemlátomást nem nyugszanak bele az amerikai és kanadai géntechnológiai nagyvállalatok az Európai Unió génmódosított termékekre vonatkozó, az amerikainál sokkal szigorúbb fogyasztóvédelmi előírásaiba, és lépésről lépésre szeretnék szélesebbre nyitni Európa kapuit a GMO-élelmiszerek és -takarmányok előtt.

A még tárgyalás alatt álló transzatlanti szabad kereskedelmi megállapodás (TTIP) egyik legvitatottabb pontjának számító géntechnológiai termékek európai engedélyezésével kapcsolatban nemrégiben újabb bizonyíték került elő arról, hogy a génmanipulált élelmiszerek és takarmányok behozatalának fokozatos engedélyezéséért lobbiznak a tengerentúli multik, nem is sikertelenül. 

Legalábbis ez derül ki abból a levelezésből is, amelyet a 31 államot egybefogó Föld Barátai Európa globális környezetvédelmi szervezet hozott nemrég nyilvánosságra. Ebben az Európai Bizottság magas rangú tisztviselőit arra kéri az Európai Élelmiszer-biztonsági Hatóság (EFSA), hogy vizsgálják felül a génmódosított termékeket érintő korlátozásokat az „alacsony szintű GMO-tartalmú” áruk esetében.

Feloldanák a tilalmat

A kiszivárgott levelezés szerint a zéró tolerancia elvét úgy szeretnék puhítani, hogy a génmódosított anyagokat tartalmazó termékek behozatalához és az uniós forgalmazáshoz szükséges engedélyezési folyamaton könnyítenének bizonyos vetőmagok és élelmiszerek esetében. Az EFSA és a bizottság közötti levélváltás jelentősége abból fakad, hogy a zéró tolerancia elve szerint jelenleg nem engedhető be az EU-ba olyan szállítmány, amelyben engedéllyel nem rendelkező génmódosított összetevőt találnak. Ebbe a tiltásba azonban nem szeretnének beletörődni a géntechnológiai transznacionális nagyvállalatok, amelyek egyre több jel szerint inkább a háttéralkukat és a szabad kereskedelmi egyezmény szövegének homályossá tételét választják az európai lakosság körében tapasztalható GMO-ellenesség miatt.

A most nyilvánosságra került levelezésből leszűrhető, hogy az élelmiszer-biztonsági hatóság „üdvözölné” a jelenlegi, 2003-ban elfogadott GMO-előírások felvizezését és kiskapukat keresne az alacsony GMO-tartalmú termékek behozatalának könnyítése céljából. A transzatlanti szabad kereskedelmi tárgyalások során a géntechnológiai nagyvállalatok lobbistái rendszeresen kérik a zéró tolerancia feloldását, mivel azt „kereskedelmet akadályozó korlátnak” minősítik. Aggodalomra adhat okot, hogy a Kanada és az EU között már lezárt szabad kereskedelmi megállapodásban (CETA) közös célként szerepel „a biotechnológiai termékekre vonatkozó szabályozás által a kereskedelemre gyakorolt negatív hatások minimalizálása.” A kanadai egyezményt az amerikai megállapodás előfutárának tekintik, s a tárgyalásokról eddig kiszivárgott dokumentumok arra utalnak, hogy a géntechnológiai multik az élelmiszer-engedélyezés területén az európai elővigyázatossági elvet minél inkább háttérbe szeretnék szorítani, és helyette a sokkal lazább amerikai előírásokat szorgalmazzák.

A két megközelítés közötti különbség óriási. Az európai előírások szerint addig nem hozható forgalomba egy termék, amíg arról száz százalékban nem zárták ki a káros élettani hatásokat. Amerikában ugyanakkor a bizonyítás rendje fordított: egészen addig a polcokon lehetnek az egyes termékek, amíg be nem bizonyítják, hogy az egészségre vagy a környezetre ártalmasak. A két elv közötti ellentétet az amerikai tárgyaló fél lépésről lépésre szeretné feloldani a génmódosított szervezetekre vonatkozó európai előírások felvizezésével. Céljuk egyrészt a génmódosított anyagokat tartalmazó termékek behozatali engedélyezésének könnyítése, illetve felgyorsítása, másrészt olyan külön alkuk kötése, amelyekkel termékről termékre haladva kiskapukat nyitnának az európai forgalmazás előtt.

Homályos háttéralkuk

A Magyar Természetvédők Szövetsége (MTVSZ) a nyilvánosságra került levelezés kapcsán arra hívta fel a figyelmet, hogy „ha esetleg nem is változnának a génmódosított szervezetekre vonatkozó európai jogszabályok, önmagában már az is komoly problémát okozhat, ha a jelenlegi szabályok végrehajtása, alkalmazása változik meg.” Az MTVSZ álláspontja szerint így a géntechnológiai cégek kívánságának megfelelően felgyorsulna a génmódosított szervezetek európai engedélyezése, vagy az EU feloldaná az engedéllyel nem rendelkező génmódosított szervezetekre vonatkozó zéró toleranciát az élelmiszerekben és a vetőmagokban. Szerintük ez utóbbi a valóságban azt jelentené, hogy az unió legálissá tenné a GMO-szennyezést, amelyre a kanadai szabad kereskedelmi egyezmény közzétett szövegében is szerepelnek bizonyos kitételek.

Az MTVSZ emlékeztet arra, hogy a kanadai egyezmény tárgyalása során már kiszivárgott olyan dokumentum, amelyben az Európai Bizottság korábbi egészségügyi és fogyasztóvédelmi biztosa, Tonio Borg megígérte kanadai miniszter kollégájának, hogy az unió hajlandó lenne a lehető leghamarabb engedélyezni a génmódosított repce behozatalát. A természetvédő szövetség kitér arra, hogy a GMO-termékekkel kapcsolatban eddig felmerült aggodalmakra válaszul a bizottság egy évvel ezelőtt a lakosság megnyugtatása érdekében még azt állította, hogy az amerikai szabad kereskedelmi egyezmény miatt nem fognak változni a génmódosított szervezetekre vonatkozó jogszabályok, sőt, az élelmiszer-biztonság kérdése nincs is napirenden, ezzel szemben az eddig napvilágra került tárgyalási anyagok ennek ellenkezőjét bizonyítják.

Gazdasági NATO?

A transzatlanti szabad kereskedelemmel kapcsolatban Magyarországon a politikai pártok álláspontja eltérő: a kormánypártok, az MSZP és a DK feltételek mellett támogatja, az LMP és a Jobbik teljes mértékben elutasítja. Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke a Heti Válaszban nemrég úgy fogalmazott, legalább három érv szól a transzatlanti kereskedelmi egyezmény megkötése mellett. Egyrészt hazánk nyitott gazdaság, a magyar cégek érdeke a minél akadálytalanabb kereskedelem, másrészt a globális szabad kereskedelmi tárgyalások megrekedtek, ezért szükségesek a kétoldalú szerződések. Németh úgy fogalmazott: a TTIP „egyfajta gazdasági NATO”. A magyar alaptörvény rögzíti „a genetikailag módosított élőlényektől mentes mezőgazdaság biztosítását”, az 1998-as géntörvény szerint pedig minden géntechnológiai tevékenység engedélyköteles. Idén május végén törvény született arról, hogy az unióban jelenleg engedélyezett genetikailag módosított növényeket ne lehessen korlátok nélkül bevonni a köztermesztésbe Magyarországon.

mno

 

Hirdetés

Fókuszban

Facebook