Agrárpiac

Stabilitás uralkodik a petrezselyem piacán

A becsültnél jóval több petrezselymet sikerült betakarítani, ez pedig befagyasztotta a nagybani árakat.

Lengyelországban a petrezselyem nagybani piaci ára tavaly november óta folyamatosan emelkedik, de csak lassú ütemben, hosszabb stabil időszakokkal. Most is egy ilyen stabilizációs időszak következett be, amelyben a mosott, zsákos kiszerelésű petrezselyem nagybani ára 3,40-4,60 PLN/kg (330-445 Ft/kg) között mozog. Az árak január 20. óta ebben a tartományban alakulnak, és több jel utal arra, hogy ez az állapot egyelőre nem is fog változni.

Főleg azért, mert a Központi Statisztikai Hivatal (GUS) közölte, hogy a tavalyi termésbecsléshez képest végül jóval több gyökérpetrezselymet sikerült betakarítani. Másrészt korlátozott a kereslet is, mert a vevők nem sietnek a beszerzéssel – nem uralkodik a piacokon olyan lázas hangulat, mint ősszel, amikor sokan tartottak attól, hogy a kínálat jelentősen beszűkülhet.

Az alábbi grafikonon látható, hogy az idei átlagár jelentősen, csaknem 30%-kal elmarad a tavalyitól, de az ötéves átlag felett alakul. Az utóbbi időben Lengyelországban is uralkodó tavaszias időjárás szintén nem kedvez az árak emelkedésének. Szakértők szerint jelentősebb árváltozás legkorábban február vége felé fordulhat elő.

agrotrend.hu / FruitVeb

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Az Év Agrárembere támogatók

 
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Szakmai partner
Nyakas Farm
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
 
Hirdetés

Facebook

Hirdetés