Agrárpiac

Még mindig felfele ível a paradicsom ár trendje

A jelenlegi, dráguló trend februárban, az import felpörgésével érhet véget – a legnagyobb beszállítók Marokkó, Algéria és Törökország.

Az év leghidegebb hetét követően Almeríában a félidejéhez közeledik a május-júniusig tartó idei paradicsomszezon, és az árak a karácsony utáni áresést követően ismét emelkedő tendenciát mutatnak.

Forrás: pixabay.com

“Ez a trend főleg a különlegesebb paradicsomtípusok esetében érzékelhető, amelyek egészen elfogadható árakat érnek el” – nyilatkozta Celedonio Pleguezuelos, termelő és a CASI termelői szervezet (Cooperativa Agrícola San Isidro) igazgatótanácsának tagja. “Valójában a hideg lehetővé tette számukra, hogy a termés magasabb Brix-fokokat érjen el, és bár a fürtös paradicsom esetében az áremelkedés kevésbé érezhető, reméljük, hogy az árak a jelenlegi szinten maradnak februárban is. A február általában nehéz hónap, mert a fogyasztás stagnálni szokott, ugyanakkor egyre jelentősebb importot tapasztalunk Marokkóból, Algériából és Törökországból.”

Már a szezon elején is voltak az import erősödésére utaló adatok: a spanyol mezőgazdasági minisztérium közlése szerint szeptember és november folyamán 28%-kal nőtt az Európába behozott paradicsom volumen az előző évhez képest. Különösen a Marokkóból származó tételek mennyisége volt kiugró az idény kezdetén: novemberben 46,5%-kal múlta felül az egy évvel korábbi szintet, bár megjegyzendő, hogy a 2023/24-es szezonban az észak-afrikai országban uralkodó tartósan magas hőmérséklet és aszály miatt jelentős késések voltak a termelésben. Novembert követően azonban a szállítások üteme lelassult, és az Európai Bizottság adadati szerint az EU-ba irányuló marokkói paradicsomexport a kezdeti megugrást követően eddig 3%-kal csökkent az előző szezonhoz képest.

“Marokkóban tavaly 2-3 héttel korábban kezdődött a szezon, ami nem tűnik soknak. Ez mégis ahhoz vezetett, hogy a termelés átfedésbe került a miénkkel, ami az árak csökkenését eredményezte a túlkínálat miatt. Szerencsére idén más a helyzet. Nem szabad elfelejteni, hogy a kilónkénti 1 euró alatti árak mellett még a paradicsom termelési költségeit sem tudjuk fedezni. Emellett Marokkóban, hozzánk hasonlóan, nekik is gondjaik vannak a vírusokkal. A rezisztencia hiánya különösen azokban a gazdaságokban szembetűnő, amelyek már az előző években is érintettek voltak. Ha ráadásul a növények a hideg miatt stresszt szenvednek el, akkor a fertőzésekre is érzékenyebbek lesznek.”  – összegzett Celedonio.

agrotrend.hu / FruitVeb

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Az Év Agrárembere támogatók

 
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Szakmai partner
Nyakas Farm
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
 
Hirdetés

Facebook

Hirdetés