Agrárpiac

A hagymatermelőknek ez még mindig rossz hír

Az utóbbi 13 év legnagyobb termésének dacára a lengyel vöröshagyma ára az ötéves átlag szintje körül alakul.

Forrás: pixabay.com

Lengyelországban a hagymapiac egyes szereplői már régóta olyan várakozásokat fogalmaztak meg az árak alakulásával kapcsolatosan, hogy azok csökkenésére lehet számítani részint a 2011 óta legnagyobb termés, valamint a hollandiai hagymapiac fejleményei miatt. Csakhogy a várakozásokkal szemben az utóbbi hetekben a lengyel nagybani piacokon a vöröshagyma ára nemhogy csökkent volna, de jelentős mértékű emelkedést mutatott: a méretre válogatott, zsákos kiszerelésű tételek az 1,20-1,60 PLN/kg (115-155 Ft/kg) tartományban cseréltek gazdát. Ez a szint még mindig alacsonyabb, mint egy évvel ezelőtt, de az átlagár már eléri az ötéves átlagot.

Márpedig a piac szezonális áralakulását általában jól jellemző hosszú távú átlagár legalább márciusig egy további emelkedő trendet jelez előre, ami arra utalhat, hogy az idei évben is a hagyma drágulására, nem pedig áresésre kell számítani. Nem szabad azonban elfelejteni, hogy a hagymapiac alakulására igen jelentős hatással van az import, márpedig a Hollandiából érkező importnyomás minden bizonnyal növekedni fog (Szenegál hamarosan bezárja a piacát, így a hollandok valószínűleg Lengyelországban fognak vevőket keresni), és a hollandiai árak már most is csökkenő tendenciát mutatnak. Az előző évben február végén-március elején ez a forgatókönyv következett be, ami árcsökkenéssel járt, és nem kizárt, hogy az idei szezonban is hasonló lehet a helyzet.

agrotrend.hu / FruitVeb

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Az Év Agrárembere támogatók

 
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Szakmai partner
Nyakas Farm
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
 
Hirdetés

Facebook

Hirdetés