Agrárpénzek

Beruházási lendület az agráriumban, jövedelemnövekedés várható

Évi akár 160 milliárd forinttal is növekedhet az agrárium jövedelme 2026-2027-től a most indult vidékfejlesztési pályázatok keretében megvalósuló beruházások révén, ami több mint 10 százalékos jövedelembővülést jelentene az ágazat számára – közölte az MBH Bank Agrár- és Élelmiszeripari Üzletága. A fejlesztési kedv erősödött az év eleje óta, a hitelintézet friss felmérése szerint a 300 millió forintnál nagyobb árbevételű ügyfelek mintegy 70 százaléka tervez beruházást 2024-2025-ben. A bank mindehhez kapcsolódóan bejelentette, hogy a finanszírozás mellett a pályázatmenedzsmentben is teljes körű segítséget nyújt az agrárvállalkozásoknak fejlesztéseik sikeres megvalósításához, valamint ellenálló- és versenyképességük növeléséhez.

Forrás: Növényvészőszer.hu

A Közös Agrárpolitika 2027-ig tartó jelenlegi időszakában a maximális 80 százalékos hazai társfinanszírozásnak köszönhetően rekordot jelentő 1500 milliárd forint fejlesztési forrás és új elemként kamattámogatás áll a magyar agrár- és élelmiszeripar rendelkezésére. Ez az ágazat 10-11 ezer milliárd forintos éves kibocsátásának 15 százalékát, illetve 1-1,5 évnyi jövedelmét teszi ki.

Ez a beruházási csomag és a hozzá társuló banki finanszírozás fordulatot hozhat az ágazatban, és kiváló pénzügyi lehetőséget biztosít élelmiszer-gazdaságunk számára, hogy végre tudja hajtani a szerkezetátalakítást, amelyre ellenállóképessége és hatékonysága növelésének érdekében szüksége van. Az elmúlt évek kihívásai bizonyították, hogy az élelmiszer-gazdaság stratégiai ágazat. Mindannyiunk érdeke, hogy erős legyen a hazai gazdálkodói kör és feldolgozóipar, és ne csak kiváló mezőgazdasági alapanyagokat tudjunk termelni, hanem képesek legyünk ezeket hatékonyan feldolgozni, és magas hozzáadott értékű élelmiszeripari termékeket előállítva piacosítani” – hangsúlyozta Szabó Levente, az MBH Bank egyedi kiszolgálásért felelős üzleti vezérigazgató-helyettese.  Egyúttal bejelentette, hogy mindezt elősegítendő, megújult pénzügyi tanácsadó és vállalkozásfejlesztési cége, az MBH Forrás Zrt. révén a bankcsoport a pályázati folyamat egészét felölelő szolgáltatásokkal bővítette kínálatát. „A magyar agrárium legnagyobb banki partnereként kiemelten fontos számunkra, hogy újabb előnyöket kínáljunk a vállalkozásoknak ebben a meghatározó időszakban.”

Az MBH Forrás a pályázatok figyelésétől, elkészítésén és menedzsmentjén át a projektek zárásáig szakértő segítséget kínál az agrárvállalkozásoknak. Ez a közös tervezésen túl magában foglalja a technológiai tanácsadást, az engedélyeztetésben való részvételt és a hitelkérelmek összeállítását is. A cég a vidék fenntartható fejlődése érdekében településfejlesztési tanácsadással és ESG-támogatással is foglalkozik. „A cél, hogy még gördülékenyebbé váljon a megvalósítás folyamata, és egyablakos rendszerben, minél hatékonyabban tudjuk elősegíteni ügyfeleink sikeres gazdálkodását” – emelte ki Garamvölgyi Balázs, az MBH Forrás vezérigazgatója.

Évi 150-160 milliárd forintos jövedelembővülés, a cél az export megszilárdítása 
Az MBH Bank Agrár- és Élelmiszeripari Üzletágának szakértői szerint a fejlesztési támogatások 2000-2500 milliárd forint értékű beruházást generálhatnak a 2027-ig tartó időszakban. „Ez az árbevétel és a profit várható növekedését pályázatonként számba véve mostani árakon évi 150-160 milliárd forint többletjövedelmet eredményezhet, ami mintegy 10-15 százalékos növekedést jelentene az ágazat jövedelmében. A beruházások emellett csökkenthetik az ágazat olyan külső függőségeit, mint az árfolyamingadozás vagy az időjárási tényezők” – mutatott rá Hollósi Dávid, az üzletág ügyvezető igazgatója.

Az egyik legnagyobb szükség az élelmiszeripar fejlesztésére van a bank szakértői szerint. A magyar élelmiszeripar jelenleg egy hektárra vetítve 474, egy lakosra vetítve 247 euró hozzáadott értéket termel, ami elmarad a versenytársaktól. „Ez főként annak tudható be, hogy Magyarországon még nincs elég exportképes középvállalat” – mondta Hollósi Dávid, a fő célkitűzések közé sorolva, hogy a beruházások révén az elkövetkező években megerősödjön ez a réteg, és magasabb átlagár, valamint hozzáadott érték mellett megszilárduljon az export. Utóbbival kapcsolatban kiemelte az Európai Unión kívüli országokat, ahová jelenleg a kivitel 19 százaléka irányul, középtávon azonban 25-30 százalék lenne a cél. „Bízunk abban, hogy a pályázók maradéktalanul felszívják a vidékfejlesztési forrásokat. Ebben kulcsfontosságú lesz a kamat- és garanciatámogatási keret, ami könnyebben kitermelhetővé teheti a beruházási hitelek kamatköltségeit.”

Nőtt a pályázati kedv az év eleje óta, a piaci igényeknek jobban megfelelő projektek várhatók
Az MBH Bank friss felmérésének előzetes eredményei szerint nőtt a fejlesztési kedv az év eleje óta, jelenleg a 300 millió forintnál nagyobb árbevételű ügyfelek 68 százaléka tervez beruházást 2024-2025-ben, ennek 48 százaléka biztosra jelezte pályázati szándékát, és 38 százalék mondta azt, hogy nagy valószínűséggel pályázni fog, akár több jogcímre is. A beruházási támogatások mellé szükséges önerőhöz a válaszadók több mint 80 százaléka venne igénybe részben vagy teljes egészében banki finanszírozást, és csaknem 90 százalék élne a kamat- és kezességvállalási díjtámogatás várható lehetőségével.

A legnépszerűbb jogcímnek előzetesen az állattartó telepek fejlesztése, a mezőgazdasági üzemek fejlesztése – terménytároló, szárító, vetőmagüzem – bizonyult, és várhatóan a jövőben is népszerű lesz a géppályázat” – mondta Garamvölgyi Balázs, az MBH Forrás vezérigazgatója. Mint fogalmazott, azáltal, hogy az elmúlt években nőttek a beruházási költségek, és a mostani időszakban magasabb a maximálisan pályázatható összeg is, nagyobb átlagos beruházási méretre lehet számítani.

Mindez hatékonyabb fejlesztéseket eredményezhet, komplexebb, a piaci igényeknek jobban megfelelő projektek valósulhatnak meg” – hangsúlyozta Hollósi Dávid és Garamvölgyi Balázs a pályázatok jelentőségével kapcsolatban. Ebben jelentős szerepe van a bank évek óta egyik legfontosabb partnerének, az Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítványnak (AVHGA), amelynek ügyvezető igazgatója, Herczegh András kiemelte, hogy a beruházások megvalósításához több típusú hiteltermékre lehet szükség. „Az alapítvány a kezességvállalásával stabilitást és kiszámíthatóságot nyújt az ügyfeleknek és a banknak. Közös célunk, hogy a támogatott projektek minél hamarabb, minél nagyobb arányban megvalósuljanak.”

agrotrend.hu / Növényvédőszer.hu

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Az Év Agrárembere támogatók

 
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Szakmai partner
Nyakas Farm
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
 
Hirdetés

Facebook

Hirdetés