GUBACSATKÁK TÁMADJÁK A FÁKAT, HOGYAN VÉDEKEZZÜNK ELLENÜK

Körte gubacsatka

A körte-gubacsatka károsításakor a szívogatás hatására a leveleken 2-3 mm nagyságú, mindkét oldalon kidomborodó, kezdetben halványzöld, később pirosas vagy sárga gubacsok, úgynevezett himlők fejlődnek ki, amelyek fonáki részén egy igen kis kerek, besüppedő nyílás van.
A gubacsok egy idő múlva elfeketednek és ellaposodnak. A fakadó leveleken a himlők gyakran a főér mindkét oldalán szabályos sorban vagy sorokban helyezkednek el.

Gubacsatka körtefán
Forrás: agroforum.hu

Az elhaló himlőket az atkák elhagyják, a hajtásokon felfelé vándorolnak, majd a fiatal leveleken szívogatásukkal újabb gubacsok képződését váltják ki.

Erős fertőzés esetén különösen a fiatal fák maradnak vissza a növekedésben, és korai lombhullás is megfigyelhető rajtuk. Idősebb körtefákon a fertőzés inkább feltűnő, mint káros. Évente több (akár 5-6) nemzedéke fejlődik. A kifejlett egyedek telelnek a rügypikkelyek alatt.
Az áttelelő egyedek a tél végi lemosó permetezéssel gyéríthetők, felszaporodásuk esetén a kártétel a tenyészidőszakban felszívódó rovarölő szerek vagy atkaölő szerek felhasználásával mérsékelhető. Fertőzött fákról nem szabad szemzőhajtást és oltóvesszőt szedni.

Dió szemölcsös- és nemezes gubacsatkája

Diófáknak két gubacsatka kártevője ismert: a szemölcsös gubacsatka (Eriophyes tristriatus) és a nemezes gubacsatka (Eriophyes erineus). Kárképük könnyen megkülönböztethető.

A szemölcsös gubacsatka esetén apró, 1-2 mm méretű, kör alakú, a levél színe felé kiemelkedő szemölcsszerű képletek, dudorok jelennek meg a hajtásvégi, csúcsi leveleken.
Az élénksárgás, vöröses színű gubacsok gyakran sűrűn borítják a zsenge leveleket. Általában egymás melletti, szomszédos leveleket lepik el a kinövések, gócban, azonos hajtáson jelennek meg a fertőzött levelek.

Szemölcsös gubacsatka
Fotó: dr. Némethy Zsuszanna

A nemezes gubacsatka az előbbinél nagyobb, 2-8 mm-es telepei a levél színe felé hólyagszerűen kiemelkednek, mellék-erek által határoltak, színűk azonos a levél színével. A gubacs hátoldalán kezdetben fehér, később barna színűvé változó szöszös bevonat fejlődik.

Nemezes gubacsatka
Fotó: dr. Némethy Zsuzsanna

A gubacsatkák a diófa rügyeiben telelnek a rügypikkelyek alatt, és rügypattanás után bújnak elő. Apró (0,2 mm), szabad szemmel nem látható állatok, melyek jelenlétét csak a szívogatás nyomán kifejlődő gubacsok jelzik. Általában nem károsítják súlyosan a fákat, viszont feltűnő a kártételük. Kémiai védekezés általában nem szükséges ellenük. A fertőzött hajtásokat érdemes lemetszeni, eltávolítani a fáról a megjelenésük után.

Szilvakéreg gubacsatka

A szilvakéreg-gubacsatka egyedüli tápnövénye a szilva. A kifejlett atka teste hengeres, 0,12-0,14 mm hosszú.
Szívogatásának következtében apró, gombostűfej nagyságú, gömbölyded gubacsok képződnek a rügyek, a hajtások, majd a vesszők tövében. Színük eleinte zöldes, majd barna, végül a kéreg színével megegyező. Erősebb fertőzés esetén a gubacsok csoportosan helyezkednek el és gyűrű alakban veszik körül a hajtás, illetve a vessző tövét.

Szilva gubacsatka
Fotó: magyarmezogazdasag.hu

Életmódja nem teljesen tisztázott. A kifejlett atkák telelnek át a gubacsokban. Tavasszal az atkák elhagyják a gubacsokat, az új hajtásokra vándorolnak és azok tövén megkezdik károsításukat, aminek következtében új gubacsok képződnek.

agrotrend.hu/https://novenyvedoszer.hu/