Glifozát használat, mi történik ha nem rezisztens a növény

A glifozát napjaink egyik legnagyobb arányban alkalmazott herbicidje világszerte. A vélemények megoszlanak a glifozát környezetterhelésének mértékéről. Számos olyan tanulmány született a közelmúltban, amely arra enged következtetni, hogy a glifozát és metabolitja, az AMPA felhalmozódhat a növényben és nem lassan bomlik le. Ez veszélybe sodorja és súlyosan károsíthatja az élő környezetet, ökoszisztémát.

A glifozát és metabolitjainak hatása az élő környezetre

A glifozát [N-(foszfono-metil)-glicing] az egyik legszélesebb körben használt, széles spektrumú, nem szelektív szerves foszfortartalmú herbicid, melyet évelő- és egynyári gyomok ellen alkalmaznak.  Hatását úgy fejti ki, hogy az 5-enolpiruvilsikimát-3-foszfát szintázt (EPSPS) célozza meg és gátolja az aromás aminosavak bioszintézisét a sikimát útvonalon. Az EPSPS glifozát általi gátlása késlelteti az esszenciális másodlagos metabolitok és fehérjék szintézisét. Ez gyakorlatban azt jelenti, hogy megakadályozza a növényben olyan fehérjék szintézisét, melyek szükségesek a növények fejlődéséhez.

A glifozát teljes kijuttatott mennyiségének egy része érvényesül a célnövényeken, a másik része a környezetbe kerül és ott fejti ki negatív hatását. Számos tanulmány bebizonyította, hogy a glifozát kiemelten káros hatással rendelkezik mind az emberi és állati, mind a környezet egészségi állapotára vonatkozóan. Mivel különböző módokon érhet el a nem célzott növényekhez, így például a permetszer szél általi sodródásával, a kezelt növények szövetein keresztül történő kibocsátással vagy ezek elhalt részeivel is. Ezt támasztja alá, hogy a glifozát alacsony, de szubletális koncentrációja kimutatható volt a glifozát kijuttatási helyétől 20 méteren belül található növényekben.  Ennek a nem célzott expozíciónak a következményeként glifozát-maradványok mutathatók ki számos élelmiszernövényben és így élelmiszerben is egy 2022-es kutatás szerint.

A glifozát nem célszervezetekre gyakorolt ​​hatása és metabolitjainak talajban való megmaradása is aggodalomra ad okot a mezőgazdasági és természetes ökoszisztémákban egyaránt. Poláros oldószerekben, különösen vízben való nagy oldhatósága és mobilitása lehetővé teszi a glifozát gyors kioldódását a talajba, ami a növényi szövetekben történő felhalmozódásához és a talajvíz szennyeződéséhez vezet, mellyel együtt jár az élővizekre gyakorolt fokozott hatás is.

Több városi talajban a meghatározott határérték feletti a glifozát mennyisége, mely a korábban említett módon jelent veszélyt az élő vizekre. Számos állat- és növénybetegség összefüggésbe hozható a glifozát felhalmozódásával.

A glifozát szubletális dózisai a talajban perzisztens glifozát-maradványok formájában a növények fiziológiai folyamatait megváltozathatják, így például a védekezési reakciók növényi hormonok általi szabályozását is, ez bizonyítást nyert a Zea mays, az Oryza sativa, a Tritium aestivum és a Pisum sativum fajok esetében. Búzanövények esetében leírták, hogy a szubletális glifozát dózis módosította az anyagcsere folyamatokat.

A nem célzott növények esetében a különböző glifozát dózisok fokozott növénynövekedést (hormézist) és/vagy a növényi kórokozókkal szembeni nagyobb fogékonyságot okozhatnak.
Fuchs és munkatársai (2022) eredményei rávilágítanak arra, hogy bár a glifozát szermaradványai a kezelést követő évben eltűnhetnek a talajból, azonban az évelő növényekre gyakorolt hatás még több évig kimutatható. Duke (2020) is említést tesz arról, hogy ez növelheti a biomassza tömeget. A nem célnövényként kezelt burgonya esetében a hajtás biomasszája 25%-kal, a gumó biomasszája 14%-kal volt nagyobb a glifozáttal kezelt talajban a kontrollhoz képest, annak ellenére, hogy a burgonyagumók csak kis mennyiségű glifozátot (0,02 mg/kg) és AMPA metabolitot (0,07 mg/kg) halmoztak fel – olvasható egy 2019-es kutatási eredményben.
A glifozát kimutatásának új iránya a bioindikátorok használata, melyek a szer jelenlétére érzékeny növények alkalmazását jelenti, mint például az Eugenia uniflora-t, ami érzékeny indikátorként szerepelhet a biomonitoring projektekben.

Glifozát használata deszikkálásra

Egy fontos metabolit, az AMPA

Egyre több tudományos publikáció hívja fel a figyelmet a glifozát mellett az aminometil-foszfonsav (AMPA) toxicitására, mely a glifozát lebomlásából származó fő metabolit.

Felhalmozódását különböző mintákban (pl. talaj, víz, élelmiszer, emberi bioakkumuláció) mutatták ki, toxicitásának és környezeti perzisztenciájának megértése ugyanolyan fontos, mint a glifozáté.

A lakott területek közelében végzett mezőgazdasági tevékenység nagyobb aránya növelheti az AMPA-nak való kitettséget, amely a vizeletből is kimutatható válik. Bár kevés információ áll még rendelkezésre az AMPA ökotoxikus hatásairól, a szennyeződés kockázatának jobb felmérése érdekében szükséges a toxicitásának, lebomlási útvonalainak, és ezek kinetikájának jobb megismerése.

A glifozát és metabolitjainak lebomlása a szezonálisan hideg éghajlati körülmények mellett késleltetett, így közvetett és hosszú távon érvényesülő hatásuk jobban megmutatkozik a nem célnövényeken és a talaj endofita mikrobiális közösségeiben is.

A szakirodalmi adatok rámutatnak arra, hogy a glifozát és metabolitjai nem csak a célnövényből mutathatók ki, hanem a környező növényekben is megtalálhatók, emiatt nő a valószínűsége annak, hogy a toxikus anyagok bekerülnek a táplálékláncba. Ezen ismeretek alapján a környezetben, valamint a növényi- és állati szervezetekben található és felhalmozódó szermaradványokra vonatkozóan új szabványok kidolgozása válik szükségessé.

Agrotrend.hu/ novenyvedoszer.hu