Sok ijesztő információt hallani. Itt az igazság – írják a baon.hu-n. Egyelőre két budapesti kerületet és Szegedet nyilvánították fertőzött területnek, de a víruskutatók szerint az egész...
Tömeges halpusztulást tapasztaltak a horgászok és a fürdőzők a Bánki-tó vizében. Az első vizsgálatok alapján bomló szerves anyagok okozhatták a kopoltyúsok halálát, de ezek az emberre...
A “Zöld Program” keretében megvalósuló kezdeményezés célja, hogy az esővizet hasznosítsák a növények öntözésére és ezzel is ösztönözzék a környezettudatosságot. A helyi közterek zöldövezetének fenntartható öntözését...
A Körös-Maros Nemzeti Park egyik legjelentősebb védett növényfaja az öldöklő aszat. Legnagyobb állományai a Kis-Sárréten, azon belül is Mezőgyán és Zsadány határában találhatók Ezen a nyáron...
Ritka égi látványosságban gyönyörködhettek szerda éjszaka a szabadban tartózkodók. Bár az időjárás nem volt teljesen kegyes hozzájuk, hiszen felhőréteg takarta el az égi csodát, több fotósnak...
A Körös-Maros Nemzeti Park területén többfelé találkozhatunk gyakori sármányfajunkkal, a citromsármánnyal. Elterjedése azonban korántsem egyenletes, inkább azokon a területeken él nagyobb egyedszámban, ahol kisebb-nagyobb erdők, fasorok...
Második alkalommal rendez ifjúsági “klímacsúcsot” az UNICEF Magyarország a Klímahősök program keretében. A fővárosi eseményen fiataloknak szóló előadásokkal, beszélgetésekkel várják a téma iránt érdeklődőket október 7-én....
A TV2 bemutatta az Erdőmánia Magazin kilencedik epizódját is. A teljes epizódok elérhetőek és bármikor visszanézhetőek a tv2play.hu oldalán, az egyes rovatok rövid anyagai pedig megtekinthetőek az Erdőmánia YouTube...
A következő napokban folytatódik a kifejlett szúnyogok elleni védekezés. A kezeléseket földi úton a települések lakott részein végzik platós gépjárműre szerelt permetezőberendezésekkel. A helyi önkormányzatok megrendelhetnek...
Augusztusban a megszokotthoz képest feltűnően kevés madarat lehet látni. “Évek óta sok bejelentést kapunk július végétől, különösen augusztusban, hogy nagyon aggódnak, mert eltűntek a madarak. Nem...