Óriási veszteséget jelent az élelmiszer pazarlása

2020. januárjában adtak közzé egy tanulmányt, ami kifejezetten az USA élelmiszer-kereskedelmi lépéseit vizsgálja, és kiemelten a frissárura, azon belül is a zöldségekre és gyümölcsökre fókuszál, mert ezek gyorsan romló élelmiszerek és a kereskedelem hektikus váltakozása erősen befolyásolja a pultokra került termékek minőségét. A becslések szerint a friss és feldolgozott zöldség-gyümölcsből származó élelmiszerveszteség teszi ki az USA kiskereskedelmi veszteségének harmadát. További érdekesség, hogy a kereskedelemben és a fogyasztónál jelentkező veszteség mindösszesen 40 %, vagyis a jelentősebb rész a korai ellátási láncban (sok esetben a termelőnél) jelentkezik.

fotó: pixabay.com

A tanulmány szerint az élelmiszer-pazarlást befolyásoló tényezők az alábbiak:

Áringadozás: amikor az értékesítési árak csökkennek, alapvetően több árut igényelne az ellátási lánc, de jellemzően az alacsony vásárlói árak a termelési költségek alá esnek, ami már a termelő számára nem jövedelmező, így a termékeiket a termelők jellemzően nem az ellátási láncon keresztül értékesítik. Ezzel szemben, amikor az árak emelkednek, a termelők érdeke az árnövekedés okán minél nagyobb árumennyiség piacra juttatása, ami esetenként minőségromláshoz, így kidobott élelmiszer-többlethez is vezet.

Munkaerőköltség és rendelkezésre állás: a munkaerő költsége jellemzően magas a termékek árához képest, a rendelkezésre álló munkaerő pedig kevés, ami a termelőket gyakran arra ösztönzi, hogy betakarítás nélkül hagyja a területeit és/vagy olyan termelői-és értékesítési döntéseket hozzon, ami az élelmiszer-veszteség szintjét közvetlenül befolyásolják.

Ellátási lánc tényezők: az áruk előállításához és tárolásához szükséges infrastrukturális (pl. hűtőház) beruházások költségesek, és olyan termékek esetében, amiket jellemzően alacsony áron értékesítenek egy termelő esetén nem, csupán több termelő között térülhetnének meg.

Szabványok és fogyasztói elvárások: az olyan terméket, amely az ellátási lánc bármely szakaszában nem felel meg az esztétikai vagy más követelményeknek, valószínűleg elutasítják a felvásárlók és a végső fogyasztók is. A termelők, kereskedők az észlelt fogyasztói preferenciák alapján döntenek arról, hogy mit és mikor kell eldobni; azaz, ha ezen ellátási lánc bármelyik állítása szerint egy vevő nem fogja elfogadni termékeit, akkor a terméket nem szüreteltetik le, illetve nem engedhetik tovább az ellátási láncon keresztül.

Szerződések: megállapodott termékminőség (azaz szerződéskötés) csökkentheti a termelők általi visszaélések, termékvariabilitások bizonyos mértékét, ugyanakkor hozzájárulhatnak az élelmiszer-veszteséghez azáltal is, hogy akadályozzák a belépést az olyan termelők számára, akik még nem szerepelnek a termékláncban, de jelentős többletterméket állítanak elő.

Politikai korlátozások: az (állami, helyi vagy szövetségi szintű) politika szerepet játszhat az élelmiszer-veszteség csökkentés, hasznosítás és újrahasznosítás támogatásában (pl. adókedvezményekkel az élelmiszer adományozására); de egyes meglévő politikák szándékosan akadályokat képezhetnek, vagy születhet olyan döntés, hogy egyszerűn nem foglalkoznak a veszteséggel és annak okaival. De például olyan minőségi normák is növelik a veszteségrátát, amelyet különböző magán vagy állami marketingrendelések írnak elő speciális igényként és csupán kevesen képesek azokat kielégíteni.

Noha becslések vannak a megtermelt, de el nem fogyasztott élelmiszerek értékéről, számos tényező, mint például az adatok rendelkezésre állása, vagy az élelmiszerláncban a kommunikáció és/vagy koordináció hiánya nehezíti a megbízható adatközlést. A tanulmány összességében azt is megmutatja, hogy a kereskedelem veszteségeinek a csökkentésére a termelők milyen befolyással vannak és jelentős csökkentés érhető el, ha a termelők számára jövedelmező megoldásokat dolgozunk ki.

A tanulmány eredeti, angol nyelvű összefoglalója az alábbi linken keresztül érhető el: https://www.ers.usda.gov/publications/pub-details?pubid=95778

agrotrend.hu / NAK