Fenntarthatóság

Innováció

Magyarország jól teljesít a klímavédelem területén

Magyarország nemzetközi összevetésben jól teljesít a klímavédelem területén – jelentette ki Palkovics László technológiai és ipari miniszter kedden, a Portfolio fenntarthatósági konferenciáján Budapesten.

Rámutatott: a KPMG legfrissebb globális kutatása 103 mutató alapján 32 országot vizsgált, ebben az összesítésben a 13. helyen áll az ország a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésére tett intézkedések terén. Az ország 34 százalékkal csökkentette a szén-dioxid kibocsátását 1990 óta, amiben az energiaszektor dekarbonizálása kritikus szerepet játszott – mondta.


Palkovics László technológiai és ipari miniszter beszédet mond a Portfolio gazdasági hírportál fenntarthatósági konferenciáján Budapesten 2022. szeptember 6-án. Fotó: MTI / Koszticsák Szilárd

A kihívásokról szólva hangsúlyozta: a csapadékeloszlás változik, az átlaghőmérséklet emelkedik, új kórokozók jelennek meg. Emiatt több területen kellett megfogalmazni a feladatokat, a mezőgazdaságban, a vízgazdálkodásban vagy az egészségügy területén. A következő évek technológiai irányait Magyarországon a Klíma és Meteorológia Platform, az Ipar 4.0, az 5G Koalíció, a Mesterséges Intelligencia Koalíció, az Autonóm Gépek Platform vagy a Magyarországi Drón Koalíció vetítik előre.

Magyarország Európában elsőként törvénybe iktatta a 2050-ig kitűzött kibocsátás-csökkentési célokat, folyamatosan felülvizsgálják az elfogadott dokumentumokat, így például a Nemzeti Hidrogénstratégiát, vagy a Nemzeti Akkumulátor Iparági Stratégiát.

Arról is beszámolt, hogy a környezetügy és a körforgásos gazdaság is a technológiai és ipari tárcához került.

Szót ejtett az ország kiszolgáltatott helyzetéről, arról, hogy a végső energiafelhasználás 35-40 százaléka földgáz alapú. A kihívást a lakossági, közületi gázfűtés arányának csökkentése jelenti. Az ukrajnai háború miatt előtérbe került az energiabiztonság, ellátásbiztonság és Magyarország célja az orosz energiaimporttól függés csökkentése, végül a függetlenség elérése – hangsúlyozta.

Három stratégiai célt sorolt fel a miniszter: a földgázigény csökkentését az energiamixben, az alternatív energiaforrások (biomassza, biogáz, hidrogén) arányának növelését, valamint a növekvő villamosenergia-igény és -rugalmasság kiszolgálását. Azt mondta, hogy átfogó intézkedéssorozattal 2030-ig a magyar földgázfogyasztás számottevően csökkenthető, de csak jelentős elektrifikációval párhuzamosan valósulhat meg. Az ország kitűzte a nettó zéró kibocsátás 2050-es elérését. Az ágazati terv 16 milliárd euró beruházást jelent, ami nagyrészt a villamosenergia-rendszer átalakítására megy, de a részletek kidolgozása még tart – közölte.

A kormányzati válaszok a klíma-, energiapolitikai és fenntarthatósági kihívásokra címmel megtartott előadásában Palkovics László kiemelte: a nemzetközi környezet rendkívül gyorsan változik, az uniós energiaminiszterek tanácsa várhatóan pénteken újabb javaslatokat fogalmaz majd meg.

agrotrend.hu / MTI

 

Tovább olvasom

Támogatók

 
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Szakmai partner
Nyakas Farm
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés