A halak fejében is létezik egy belső GPS-rendszer

Lehet-e a halaknak belső navigációs rendszere? A tudósokat régóta foglalkoztatja ez a kérdés. Egy nemrég végzett kísérlet során úgy találták, hogy az aranyhal bizonyos csíkok mellett messzebbre úszik. A környezet megváltoztatása tehát megmutathatja, hogy ezek a lények hogyan mérik fel a távolságot a környezet vizuális sűrűsége alapján.

Az aranyhalak idejük nagy részét egy üvegakváriumban töltik, ahol fel és alá úsznak, ám a kutatók most azt találták, hogy kifinomult navigációs rendszerrel rendelkeznek, amely lehetővé teszi számukra a távolságok becslését.

Fotó: Pixabay

A tudósok korábban már kimutatták, hogy a legtöbb hal hatékonyan képes navigálni, továbbra is kérdések merültek fel az érintett mechanizmusokkal kapcsolatban. Szakemberek szerint ezek megértése segíthet rávilágítani arra, hogy hasonló agysejtek vesznek-e részt az emberi agy belső GPS-rendszerében.

Tudni akarjuk, hol vannak azok a sejtek, amelyek megjelennek az evolúciós fán – mondta Dr. Adelaide Sibeaux, az Oxfordi Egyetem munkatársa, a legújabb kutatás első szerzője a The Guardian online portálnak.

A Proceedings of the Royal Society B folyóiratban Sibeaux és munkatársai arról számolnak be, hogyan hoztak létre egy tartályt 2 centiméter széles fekete-fehér függőleges csíkokkal a falain, amelyeket hasonló csíkok kapcsoltak össze a padlón. A csapat ezután kilenc aranyhalat „tanított meg" úszni a tartály mentén, majd 70 centiméter megtétele után intettek nekik, hogy térjenek vissza a kiinduló helyzetükbe.

A kutatók ezután tesztelték az állatokat, hogy képesek-e megbecsülni ugyanazt a távolságot, de iránymutatás nélkül.

Valamennyi aranyhal összesen negyvenötször tette meg az utat minden háttérmintánál, amit videóra rögzítettek. Az elemzések után a kutatók azt találták, hogy egy hal átlagosan 74 centimétert tett meg, amihez 17 centimétert adhatunk vagy vehetünk el, ha az akváriumot függőleges, 2 centiméter széles csíkokkal látták el. Hasonló eredményeket kaptak, amikor a hátteret a bejelölt mintára kapcsolták.

A halak azonban lényegesen hamarabb fordultak vissza, amikor a csíkok függőlegesek voltak, de keskenyek, ami körülbelül 36 százalékkal túlbecsüli a megtett távolságot
– mutatott rá Sibeaux. – Vízszintes csíkok használatakor a halak úszási távolsága rendkívül változónak bizonyult, mert az állatok teljesen következetlenek voltak.

A tanulmány szerint az eredmények azt sugallják, hogy az aranyhalak egyfajta „optikai áramlási mechanizmust" használnak, amely a környezet vizuális sűrűségén alapul – más szóval nyomon követték, hogy milyen gyakran vált a függőleges minta fekete és fehér között, hogy megbecsüljék, mekkora utat tettek meg. Ahogy a világ „gyorsabban látszott elhaladni", amikor a csíkok szélessége csökkent, a halak túlbecsülték, hogy mennyit úsztak már.Sibeaux kiemelte azonban, hogy az emlősök, köztük az ember, másfajta optikai áramlási mechanizmust használnak, amely a vizuális jellemzők szögletes mozgásán alapul.

A most publikált eredmények azt is mutatják, hogy a vizuális alapú távolságinformációk használata evolúciós múltunk korai szakaszában jelent meg, mivel széles körben elterjedt az állatok különböző csoportjaiban.

agrotrend.hu / Origo