Keresés
Close this search box.
Keresés
Close this search box.

Fenntarthatóság

Innováció

50 ezer forintot ér, és védett

Magyarország puhatestűinek egyik viszonylag nagy termetű, jellegzetes háza alapján más fajokkal gyakorlatilag összetéveszthetetlen képviselője.

A csigák (Gastropoda) osztályának főcsigák (Helicidae) családjába tartozó bánáti csigát 1838-ban írták le Chilostoma banatica néven, majd az idők folyamán többször is átkeresztelték (Chilostoma banaticum, Helicigonia banatica, Drobacia banatica) a rendszertannal foglalkozó szakemberek. E védett puhatestű a Kárpát-Medence délkeleti részén elterülő Bánát bennszülött (endemikus), faunatörténeti szempontból jelentős faja, amely már a harmadidőszak miocén korában is jelen volt hazánk területén – írta a Turista Magazin.

A Bánát (Bánság) egy történelmi-földrajzi, Románia Szerbia és Magyarország területén fekvő tájegység, amelyet a Duna, a Maros, a Tisza és a Nyugati-Kárpátok részét képező Ruszka-havas fog közre. A bánáti csiga karcsú, szürkésbarna testének hátvonalát sárgás tónusú sáv díszíti. Jellemzően 5,5–6 kanyarulatból álló, alacsony, lapos kúp alakú, 22–36 mm széles, 16–21 mm magas, közepesen tág köldökű, kissé kihajló és megvastagodott szájadékszegélyű, sárgásbarna vagy olajbarna házának kanyarulatain sajátos taraj figyelhető meg, amely különösen a fiatal egyedeken szembetűnő. A csigaház felszíne szabálytalanul vonalkázott és spirálisan rovátkolt textúrájú.

Fotó: Deli Tamás

A bánáti csiga kifejezetten erdőlakó faj, amely elterjedési területén főként ártéri környezetben fordul elő. Magyarországon a Felső-Tisza-vidéken, a Szamos mentén, a Körösök, valamint a Maros ár- és hullámterében élnek a legjelentősebb állományai.

Érdekesség, hogy az egyik elszigetelt populációja a geszti Tisza-kastély parkjában tanyázik. Az alföldi területeken puhafás ligeterdőkhöz, füzesekhez kötődő puhatestű előszeretettel tartózkodik uszadékhalmok, korhadó fák és vastag, számára alkalmas táplálékban bővelkedő avartakaró alatt. Nem válogatós: korhadó és zöld növényi részeket is fogyaszt.

KIEMELT OLTALOM

A bánáti csiga (Drobacia banatica) a védett állatfajok közé tartozik Magyarországon. Természetvédelmi értéke 50 000 forint egyedenként. A Bánát bennszülött, faunatörténeti szempontból igen jelentős csigafaja a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) vörös listáján is szerepel – besorolása LC (Least Concern), azaz „legkevésbé aggasztó helyzetű”.

agrotrend.hu / Turista Magazin

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés