Fenntarthatóság

Tudományos pályázatot hirdet a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány

 

A városi madárkérdés felmérése, állatkímélő megoldások kidolgozása címmel tudományos pályázatot hirdet a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány, amelyre május 15-ig várják a pályaműveket – írta az MTI.

Az alapítvány célja, hogy a városi madárkérdés humánus megoldása kapcsán elősegítsék olyan pályaművek megszületését, amelyek alkalmasak konferencián való bemutatásra, illetve széles körben való terjesztésre is, valamint hivatkozási alapként szolgálhatnak a döntéshozók számára.

A felhívás szerint a pályázatra egyetemi, főiskolai hallgatói jogviszonnyal vagy egyetemi, főiskolai végzettséggel rendelkező magánszemélyek jelentkezését várják. A benyújtott 30-40 ezer karakter terjedelmű dolgozatokat szakemberekből álló zsűri fogja elbírálni.

Forrás: Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány

Az első helyezett 500 ezer forint, a második helyezett 300 ezer forint, a harmadik helyezett 200 ezer forint jutalomban részesül. Emellett a győztes szakmai konferencián és a sajtóban is bemutathatja javaslatát a nagyközönségnek.

„A nagyvárosainkban élő madarak hatása az emberek és állatok jóllétére, valamint a közegészségügyre kiemelt, időszerű kérdéskör. A madarak lehetséges hordozói és terjesztői lehetnek számos fertőző betegségnek és parazitának, viszont nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy ezek a gerinces állatok szenvedni és örülni képes, érző lények, amelyeket nemcsak az erkölcsi érzék, hanem jogszabályok is védenek” – írták a közleményben.

Hozzátették: „bár világszerte léteznek megoldási kísérletek, még nincsenek olyan kiforrott technológiák, amelyek állatvédelmi szempontból is teljes mértékben elfogadhatóak, a lakosság szempontjából is megnyugtatóan rendezik a kérdést és egyidejűleg a jogi kereteknek is megfelelnek”.

A felhívás szerint a hazai helyzet fölmérése jelenleg nem naprakész és nem teljes körű.

Jelentős területi különbségek figyelhetőek meg az országban, mivel a madárállomány és az ezekkel kapcsolatos problémák eltérőek. Összetett kezelési módok kidolgozása szükséges, valamint együttműködés a szakemberek, kutatók, döntéshozók és az érdekelt felek (lakosság) között.

Ezekre való tekintettel hirdeti meg az alapítvány a pályázatot, amelynek részletei  a https://kozosugyunkazallatvedelem.hu/palyazatok/tudomanyos-palyazat oldalon olvashatóak.

agrotrend.hu/MTI

 

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés
Hirdetés