Fenntarthatóság

Természetünk megóvása közös érdekünk

A Hanság élőhelyfejlesztési projekt fő célja a területen védett, illetve a Natura 2000 élőhelyek javítása, az ökológiai folyamatok nyomon követése, valamint a területkezelési infrastruktúra bővítése – jelentette ki Nagy István agrárminiszter pénteken, Lébényben, a Hanság élőhelyfejlesztési projekt átadóján.

A tárcavezető hangsúlyozta, „A Hanság természetes élőhelyeinek komplex helyreállítása és fejlesztése”című projekt 2016-ban indult és mintegy 2,7 milliárd forintból valósult meg. Ennek köszönhetően jelentősen javulhatott a terület ökológiai állapota. Így a programban többek között földutakat újítottak fel, csaknem 24 kilométeren.  A Fehér-tó, a Barbacsi-tó és a Kónyi-tó természeti értékmegóvása részeként elvégezték a tómedrek iszapkotrását és javították a vízállásukat. Megtisztították a területeket a nem őshonos növényektől, majd helyreállították az elcserjésedett, fás- és lágyszárú özönnövényekkel teli gyepterületeket. Mindezek mellett újranyitották a Hany Istók-tanösvényt, elvégezték a vízelvezető árkok és csatornák rehabilitációját, valamint a vízkormányzó műtárgyak építését – sorolta a miniszter.

Forrás: Agrárminisztérium

Nagy István emlékeztetett, az idén záruló KEHOP és VEKOP finanszírozású természetvédelmi fejlesztéscsomag megvalósításában az elmúlt év nagy előrelépést hozott. A támogatások felhasználását tekintve ugyanis egy éve 65 százalék körüli készültséget regisztrálhattunk, ami 68 projekt sikeres lezárását jelentette. Az elmúlt egy év alatt további 30 projekt lezárásával ezt az arányt 91 százalékra emeltük – húzta alá a tárcavezető.

agrotrend.hu / Agrárminisztérium

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Az Év Agrárembere támogatók

 
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Szakmai partner
Nyakas Farm
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
 
Hirdetés

Facebook

Hirdetés