Fenntarthatóság

Rácz András: Töretlen az állami természetvédelem fejlődése

 

Nemzeti örökségünk, a védett természeti értékek megőrzésének jelentőségét mutatja, hogy az első hivatásos természetvédelmi őr, Gulyás József 100 éve állt szolgálatba, az állami természetvédelem fejlődése pedig azóta is töretlen – jelentette ki Rácz András, az Agrárminisztérium természetvédelemért felelős államtitkára a „Folyóparti élővilág egykor és napjainkban” című Interreg projekt záróeseményén.

A kormany.hu cikke szerint az államtitkár beszédében emlékeztetett, hogy idén 50 éves az első hazai nemzeti park, illetve tavaly ünnepelte 45. születésnapját a hazánkban harmadikként alapított Bükki Nemzeti Park.

Fotó: Fekete István

A nemzeti park Nógrád, Heves és Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyére kiterjedve látja el természetvédelmi feladatait, valamint 9 tájvédelmi körzet és 14 országos jelentőségű természetvédelmi terület tartozik a felügyelete alá.

Itt található a Hollókői Tájvédelmi Körzet, amely Kulturális Világörökség helyszín, illetve az Európa Diplomás terület címmel kitüntetett Ipolytarnóci Ősmaradványok.

Ezen felül Csillagoségbolt-park címet elnyert a nemzeti park területe és a világ első határon átnyúló geoparkja, a Novohrad-Nógrád Geopark is a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság területén található.

Fotó: Fekete István

“A jelenleg záruló, határon átnyúló, 383 millió forint összértékű projekt az Ipolytarnóci Ősmaradványok Természetvédelmi Területet érintette, amelyből a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság 180 millió forintot használt fel” – fogalmazott Rácz András.

Az államtitkár kiemelte, “a hazai nemzeti parkok fenntartásában álló mintegy 370 ökoturisztikai létesítmény negyede a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság élménytárát gazdagítja”.

A nemzeti park alapításakor, 1977-ben 15 munkatárssal rendelkezett, ma viszont már mintegy 160-an dolgoznak itt a természeti értékek védelméért.

“A létesítmények folyamatos fejlesztése iránti igény nem alaptalan, hiszen az éves regisztrált látogatószám az elmúlt 13 évben megduplázódott, 200 ezerre nőtt. Az ökoturisztikai kínálatot tovább bővíti a közelmúltban átadott Harkályház Mátrafüreden, a Bükki Csillagda, valamint a hamarosan megnyíló Szeleta Park Miskolcon” – fűzte hozzá az államtitkár.

agrotrend.hu/kormany.hu

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Az Év Agrárembere támogatók

 
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Szakmai partner
Nyakas Farm
 
Hirdetés

Facebook

Hirdetés