Keresés
Close this search box.
Keresés
Close this search box.

Fenntarthatóság

Kék bolygó – Áder János: helyre kell állítani a természet ökológiai egyensúlyát

 

A természet ökológiai egyensúlyát a mezőgazdaságban támogató Agrofutura Magyarország Kft.-t mutatta be Áder János korábbi köztársasági elnök Kék bolygó című podcastjának hétfőn megjelent adásában, amely a legnépszerűbb videómegosztón is megtekinthető.

Áder János, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke úgy fogalmazott, hogy az ember már nem együtt élni akar a természettel, hanem uralkodni rajta. Ám ez a gondolkodás a természet, a föld „kizsigereléséhez” vezet, ami nem fenntartható – idézte az MTI.

„Így magunk alatt vágjuk a fát” – jegyezte meg a korábbi köztársasági elnök.

Fotó: MTI, Bruzák Noémi

Az Agrofutura tulajdonosa és ügyvezetője elmondta: cége együttműködik azokkal, akik regeneratív mezőgazdasági technikákat alkalmaznak, nem irányító, hanem támogató pozícióban vannak a természettel, hagyják, hogy a természet működjön, a fizikai, kémiai módszerek helyett biológiai módszereket alkalmaznak.

Fizikai módszer a gépi művelés, szántás, boronálás, kémiai módszer a vegyszerek – gyomirtó, műtrágya – használata.

Szőllősi Gábor közölte: egyik technológiájuk a humuszkomposzt használatára épül. Két hónap alatt bármilyen biomasszából olyan talajjavítót képesek előállítani, amilyen a természetben csak évszázadok alatt jön létre. Már több tucat helyszínen alkalmazzák ezt a módszert.

Az Agrofutura másik sikeres technikája az úgynevezett komposztteára – kizárólag természetes anyagokat, mikroorganizmusokat tartalmazó lomb- és talajtrágyára – épül – ismertette a cégvezető, hangsúlyozva, hogy a jó komposzt egyik jellemzője a biológiai változatosság.

A mesterséges mezőgazdasági oltóanyagokban legfeljebb tucatnyi mikrobafaj van, az Agrofutura komposztteájában 5-7 ezer. Az elmúlt 100 évben elterjedt, gépekre és vegyszerekre épülő mezőgazdasági technikák a talaj biológiai diverzitását „vágják tönkre”, a cég módszere viszont éppen ennek megakadályozásában nyújt segítséget – magyarázta Szőllősi Gábor.

Fotó: MTI, Bruzák Noémi

Áder János felvetésére, hogy ezek a jól hangzó módszerek milyen költség-haszon aránnyal működnek, mennyibe kerülnek és milyen mennyiségű, minőségű termést eredményeznek, a cégvezető azt válaszolta: az Agrofutura módszereivel a termés 10-20 százalékkal kevesebb ugyan, ám megtakarítják a gépek és vegyszerek költségét, valamint a termény minősége is sokkal jobb, így összességében a profit nagyobb, mint a jelenleg elterjedt művelési technikákkal.

Áder János megjegyezte: a ma kapható zöldségek, gyümölcsök többsége külsőre tetszetős ugyan, ám minőségük, beltartalmuk gyenge.

Szőllősi Gábor kiemelte, hogy a cége által alkalmazott technikákkal lényegesen jobb minőségű, ízű, színű, illatú, élvezeti értékű, valamint magasabb vitamin- és antioxidáns-tartalmú termények állíthatók elő.

„A téli időszakban Észak-Afrikából, Latin-Amerikából érkező zöldség, déli gyümölcs minősége nem mindig kielégítő. Az ottani élelmiszer-biztonsági előírások jóval gyengébbek, mint az EU-sak, ott „tényleg vödörrel öntik a vegyszereket” – tette hozzá.

Az Agrofutura Kft. részt vesz a 2021 után idén másodszor megrendezendő Planet Budapest 2023 fenntarthatósági expón, ahol megtekinthető biomassza-feldolgozó központja, a klímafarm.

A rendezvény szeptember 27-étől október 1-jéig zajlik Budapesten, ingyenesen látogatható.
agrotrend.hu/MTI

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés