Keresés
Close this search box.
Keresés
Close this search box.

Fenntarthatóság

Hűségerdő a fenntarthatóság és a történelem jegyében

 

A népszavazás centenáriumi évében, 2021-ben indult útjára a Soproni Egyetem és a Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt. közös programja, amelynek keretében minden évben annyi új fát ültetnek el a Soproni Parkerdőben, ahány hallgató az adott évben megkezdi tanulmányait a Soproni Egyetemen – olvasható közleményükben. 

A kezdeményezéssel a szakképzésbe bekerülők számával az erdővel borított területek nagysága is növekszik hazánkban. Az idei tanévben 1318 hallgató nyert felvételt a Soproni Egyetemre, így 1318 facsemetével bővült a Hűségerdő.

„Természetesen veled!” – ahogy a Soproni Egyetem jelmondata is üzeni, legyen szó gazdasági, társadalmi vagy természeti fenntarthatóságot szolgáló ügyről, együtt kell cselekednünk.

Fotó: Soproni Egyetem

 A Soproni Egyetem hallgatói a TAEG Zrt. munkatársainak segítségével november 21-én 1318 facsemetét ültettek el a Hűségerdőben. A munka két turnusban folyt, először az Erdőmérnöki, valamint a Faipari Mérnöki és Kreatívipari Kar majd, a Benedek Elek Pedagógiai és a Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar hallgatói ültettek.

A hagyományos eseményen a Soproni Egyetemet két rektorhelyettes Alpár Tibor és Katona György képviselte.

A Hűségerdő létrehozásakor, 2021-ben szimbolikus stafétaként minden kar számára emlékásók készültek, amelyek a megvalósuló erdő közös létrehozása mellett a Soproni Egyetem jövőjének elültetését is jelképezik.

Az Egyetem elkötelezett a fenntartható, környezetbarát működés iránt, amely szemlélet átszövi az Intézmény egészét. Jelen van a mindennapi működésben, a gazdasági döntésekben, valamint mind a négy kar kutatásaiban és az oktatott tantárgyakban is nagy hangsúlyt kap.

A Soproni Egyetem büszke arra, hogy évről-évre feljebb kerül a legzöldebb, környezettudatos egyetemek világranglistáján, a Green Metric rangsorban is: elismerés a pozíció, de még sok munka van az Egyetemi zöld célok eléréséig. Az erdőterületek bővítése kiemelten fontos a klímaváltozás elleni küzdelemben: a fásítás pedig a világon a leghatékonyabb, ember által véghezvihető szén-dioxid-megkötő tevékenység, ezért is bír nagy jelentőséggel minden egyes elültetett fa, így a Hűségerdő folyamatos bővítése is.

Fotó: Soproni Egyetem

A Hűségerdő helyszíne korábban kezeletlen terület volt, létesítését átgondolt terv alapozta meg, amely a későbbiekben mintául szolgálhat. Az erdő területét az Egyetem a Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt.-vel (TAEG) együttműködésben gondozza.

Az évente történő ültetéssel különböző korúak lesznek a fák, hasonlóan egy természetes erdőhöz, amely segíti az erdő életképessé válását, megerősödését.

A hallgatók elsősorban kocsányos tölgyet ültetnek, azonban ugyancsak az ellenálló képesség javításáért a cél egy elegyes erdő kialakítása, így tölgyek mellé más fafajok is kerülnek. A Soproni Egyetemen hazánkban egyedülálló módon oktatnak erdőgazdálkodást, melyhez így a Hűségerdő létrehozása és fejlődése nem csak szimbolikusan, hanem gyakorlatilag is kapcsolódik

agrotrend.hu/Soproni Egyetem

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés