ENSZ Klímaváltozási Konferencia Bakuban: Sürgős lépések szükségesek a klímaválság kezelésére

Idén az azerbajdzsáni Bakuban tartják az ENSZ éves klímaváltozási konferenciáját november 11. és 12. között. A világnak gazdasági gondok és háborúk szorításában kell jelentős előrelépést tennie a klímaválság kezelésében, mert az eddigi intézkedések nem elegendők.

A klímacsúcs hivatalosan az ENSZ első, 1992-es éghajlatváltozási keretegyezményét (UNFCCC) ratifikáló 198 ország konferenciája, ahol értékelik az elért eredményeket, és új kötelezettségeket, vállalásokat, illetve kezdeményezéseket fogalmaznak meg az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentése céljából.

Forrás: pixabay.com

Az ENSZ klímakonferenciáinak (COP – Climate Change Conference) résztvevői között egyebek mellett politikai vezetők, klímakutatók, energetikai elemzők és egyéb szakértők, vállalatvezetők, civil szervezetek és bennszülött népek képviselői, illetve újságírók szerepelnek. Számuk – köztük a politikai vezetőké is – az idei, 29. klímakonferencián (COP29) valamivel kisebb lesz a tavalyi hasonló rendezvényéhez képest, mivel az azerbajdzsáni elnökség 50 ezerre korlátozta a résztvevők számát (ami tavaly mintegy 80–85 ezer volt).

A klímacsúcs mint a greenwashing eszköze?

Az idei klímacsúcs helyszínválasztása önmagában is hírértékkel bír, hiszen Azerbajdzsán jelentős olaj– és földgázkitermelő, és ez még a 2012-es katari (COP18), illetve a tavalyi egyesült arab emírségekbeli klímakonferencia (COP28) után is világszerte visszhangot kelt. Ezzel egymás után másodszor ad otthont a COP-nak olyan állam, amelynek bevételei nagyrészt (95%-ban) a fosszilis energiahordozók exportjától függnek, és klímavédelmi cselekvési terve súlyosan elégtelen, ráadásul az ország a következő évtizedben jelentősen bővíti gáztermelését. (Bonyolítja a helyzetet, hogy az azeri gázkitermelés és -export tervezett növelése jórészt az orosz gázt kivezető európai országok ellátását szolgálja, Görögországét és Olaszországét.)

Az aggályok szerint az ENSZ a klímakonferencia odaítélésével lényegében zöldre mosdatja Azerbajdzsánt, ráadásul nemcsak mint olajországot, hanem mint egy az emberi jogokat nem tisztelő, tekintélyelvű rezsim irányította államot is. A hírek szerint maga az azeri kormány is többféleképpen igyekszik a valóságosnál zöldebbre mosni nemzetközi imázsát, illetve a szőnyeg alá söpörni az aggályokat a klímakonferencia előtt, például hamis közösségimédia-fiókok sokaságát alkalmazva, oknyomozó újságírók cenzúrázásával és akár bebörtönzésével, valamint diplomáciai megnyilatkozásaival is.

Fókuszban a pénz

A körülmények ellenére a COP29 a korábbi klímacsúcsokhoz hasonlóan fontos lehetőséget jelent az éghajlatváltozás megfékezését célzó nemzetközi együttműködés fokozására.

A várakozások alapján az azerbajdzsáni konferencia a korábbiaknál kisebb, karcsúsított, technikai jellegű esemény lesz, korlátozottabb várakozásokkal, ugyanakkor sokkal fókuszáltabb, célzottabb tárgyalásokra kerülhet sor a 2025-ben Brazíliában megrendezésre kerülő, mérföldkőnek számító COP30 előtt. A jövő évi brazíliai COP valószínűleg sokkal sarkalatosabb pillanatot jelent majd a klímaváltozás elleni küzdelemben: a 1,5 °C-os célt rögzítő Párizsi Klímaegyezmény aláírásának 10. évfordulóján kerül rá sor, mindössze 5 évvel 2030, vagyis a globális emisszió felére csökkentésének határideje előtt.

Az idei konferencia a klímafinanszírozás – vagyis a klímaváltozás elleni fellépés és a hatásainak kezelését célzó finanszírozás – jövőjének alakítására összpontosít, ami a 2050-es klímasemlegesség elérésének kulcsfontosságú feltétele. Ezért a COP29-et pénzügyi klímacsúcsként is szokták említeni, amelytől azt várják, hogy az országok egy új, ambiciózus globális klímafinanszírozási célt tűznek ki.

A Párizsi Klímaegyezmény konkrét elvárásokat támaszt ezzel kapcsolatban: ennek értelmében egy olyan új kollektív számszerűsített célról (NCQG) kell megállapodni, amely meghatározza azt a finanszírozási összeget, amelyet 2025-től világszerte az éghajlatváltozás mérséklésére és az alkalmazkodásra irányuló tevékenységek támogatására biztosítanak. (Az azerbajdzsáni elnökség saját kezdeményezést is indít a magánfinanszírozás növelésére, a Klímafinanszírozási Akcióalapot (Climate Finance Action Fund – CFAF).) Ennek esélyét rontja, hogy egyelőre az is vitatott, kinek kell fizetnie, ki kapja a finanszírozást, és az sem teljesen tiszta, hogy pontosan mi is a klímafinanszírozás definíciója: kizárólag a vissza nem térítendő támogatások értendők rajta, vagy a hitelek is beleszámítanak?

A COP29-en a terv szerint kulcsfontosságú megbeszéléseket tartanak majd egyebek mellett a fejlődő országok megsegítését célzó új veszteség- és káralapról, melynek létrehozásáról még a 2022-es egyiptomi COP27-en született megállapodás azzal a szándékkal, hogy segítséget nyújtson az alacsony jövedelmű fejlődő országoknak az éghajlatváltozás által előidézett természeti katasztrófák okozta károk kezeléséhez.

Az ENSZ Környezetvédelmi Programjának (UNEP) jelentése szerint a fejlődő országoknak ebben az évtizedben évente mintegy 215–387 milliárd dollárra lesz szükségük a globális felmelegedés hatásainak hatékony kezelése és mérséklése érdekében. Így az előző, a 2020–2025-ös időszakra vonatkozó évi 100 milliárd dolláros klímafinanszírozási cél a ténylegesen szükséges összegnek csupán a töredékét jelenti, ráadásul a fejlett országok 2022-ig nem is teljesítették, az elemzők szerint erősen vitatható módon.

A Climate Policy Initiative becslése szerint ehhez ugyanakkor évente 6,2 ezer milliárd dollárra van szükség 2030-ig, ami 2050-re évi 7,3 ezer milliárd dollárra emelkedik, míg a 91 fejlődő ország által benyújtott úgynevezett nemzetileg meghatározott hozzájárulásokban (NDC) szereplő becslések összességében 4,5 ezer milliárd dollárt tesznek ki. A Párizsi Klímaegyezmény által előírt, nemzetileg meghatározott hozzájárulások rögzítik az egyes országok által a nemzeti kibocsátások csökkentése és az éghajlatváltozás hatásaihoz való alkalmazkodás érdekében teendő erőfeszítéseket.

Cél a globális kibocsátáskereskedelmi rendszer létrehozása és a nemzeti ambíciók fokozása is

A COP29 feladata lenne annak elérése is, hogy a felek véglegesítsék a szén-dioxid-kibocsátási egységek nemzetközi kereskedelmét lehetővé tevő rendszer felépítményét, ez fontos lenne a tiszta technológiák és a természetalapú megoldások irányába történő tőkeáramlás mozgósításában. A szakértők és az illetékes szakbizottságok előzetes eredményei alapján e téren több remény mutatkozik az érdemi előrelépésre.

A COP29 harmadik kulcsfontosságú prioritása pedig annak előmozdítása, hogy az országok emeljék 2035-ös nemzeti éghajlatvédelmi ambícióikat a 2025 februárjában benyújtandó, nemzetileg meghatározott, felülvizsgált hozzájárulásaikban. A fejlett országoknak már a mostani klímacsúcson felülvizsgált NDC-ikkel kell megjelenniük, melyeknek nemcsak ambiciózus, az egész gazdaságra kiterjedő kibocsátáscsökkentési célokat kell tartalmazniuk, hanem egyértelmű terveket is e célok elérésére.

Még él a remény

A sok bizonytalanság közepette egyvalamiben egyetértés van a szakértők között: a világnak az elmúlt időszakban elért eredmények mellett is jelentősen fokoznia kell a klímaváltozás megfékezésére irányuló erőfeszítéseit, jelenleg ugyanis nagyon messze vagyunk a célok elérésétől.

A konferencia előtti napokban az ENSZ Biológiai Sokféleség Csúcstalálkozóján az UNEP, az UNFCCC és a Meteorológiai Világszervezet is fontos jelentéseket hozott nyilvánosságra, melyek alapján a globális átlaghőmérséklet emelkedése az évszázad végére a 3,1 °C-ot is elérheti az iparosodás előtti szinthez képest, miközben a felmelegedés mértékét jóval 2 °C alatt, lehetőleg 1,5 °C-on kellene korlátozni a Párizsi Klímaegyezmény értelmében. (A Nemzetközi Energiaügynökség októberben kiadott éves jelentésének alapeseti klímamodellje átlagosan 2,4 °C-os hőmérsékletemelkedést vetít előre 2100-ra.)

A klímaváltozás fő felelősének tartott üvegházhatású gázok kibocsátása 2023-ban rekordot döntött, és ahogy a pozitív fordulat késik, egyre meredekebb kibocsátáscsökkentésre lesz szükség a globális klímakatasztrófa elkerüléséhez. Ahhoz, hogy az évszázad közepére elérjük a nettó nullát, a globális üvegházgáz-kibocsátásnak 45%-kal kell csökkennie 2030-ra a 2019-es alapértékhez képest, azonban az összes jelenlegi NDC teljes körű bevezetése mindössze 5,3%-os kibocsátáscsökkentést tenne lehetővé.

A feladat tehát óriási (nem szólva a világszerte tapasztalható gazdasági nehézségekről és geopolitikai konfliktusokról), de a COP29-nek ilyen körülmények között is jelentős előrelépést kellene elérnie a klímaváltozás elleni fellépésben, és a remény egyelőre él, hogy ez is így is lehet.

agrotrend.hu / Greendex