Fenntarthatóság

Eddig a farkas volt veszélyeztetett, most a farkasok jelenthetnek veszélyt Európára

Hétfőn Ursula von der Leyen bejelentette, hogy itt az ideje módosítani a farkasok védett státuszát biztosító nemzetközi szabályokat. A Politico információi szerint az Európai Bizottság elnöke az európai háziállat-állományt félti a korábban kihalásig vadászott, mára csak-csak magára találó farkaspopulációtól – jelent meg a qubit.hu-n.

Az európai farkasállományt az 1950-es években kezdték törvényi erőkkel védeni, vadászatukat erősen korlátozták, hiszen akkorra szinte teljesen kipusztult a faj a kontinensen. Ennek eredményeképp 2022-re a World Economic Forum elemzése szerint a farkasok száma 1800 százalékkal gyarapodott az 1960-as évek óta.

Mostanra azonban az Európai Unió vezető politikusai és az egyes országok agrárminiszterei szerint is megfordult a helyzet. Ma már nem a farkasokra nézve jelent veszélyt az ember – annak ellenére, hogy a farkas továbbra is fokozottan védett és esetenként mégis levadásszák –, hanem a nagytestű ragadozó intéz támadásokat. Bár ezek első sorban nem személyi sérüléseket jelentenek: a politikusok a házi- és haszonállatokat féltik a farkasoktól.

Ezért az európai hatóságok hétfőn egyeztetésekbe kezdtek a törvényi keretek átalakításáról. Ez azt jelenti, hogy a jövőben a haszonállatokra támadó vagy veszélyt jelentő ragadozókat akár ki is lehetne lőni. Az irányt széles körben üdvözölték, a természet- és állatvédők azonban úgy látják, a szabályok lazítása a farkasok egyedszámának újabb drasztikus csökkenéséhez vezethet, írja a Phys.org.

agrotrend.hu / Qubit., Kun Zsuzsi

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Az Év Agrárembere támogatók

 
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Szakmai partner
Nyakas Farm
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
 
Hirdetés

Facebook

Hirdetés