A látási viszonyok hamar javulnak, és a rétegfelhőzet is fokozatosan szakadozik. Nyugat felől a felhőzet napközben kelet felé helyeződik, így a Dunántúlon egész nap felhős idő...
A reggeli, délelőtti órákban a látási viszonyok mindenütt javulnak. Napközben a felhőtakaró kelet felé helyeződve fokozatosan szakadozik, csökken, egyre inkább gyengén felhős, napos idő lehet a...
A reggeli, délelőtti órákban a látási viszonyok javulnak, az éjszaka képződött réteges felhőzet szakadozik, gomolyosodik, és általában napos idő várható kevés gomolyfelhővel. Csapadék nem valószínű. A...
A felhőzet szakadozik, gomolyosodik, a keleti országrészben kevesebb, másutt több napsütés valószínű. Néhol kisebb eső, zápor előfordulhat. Az ország döntő részén gyenge vagy mérsékelt marad a...
Délnyugat felől fokozatosan megnövekszik a fátyolfelhőzet, amely főként a Dunántúlon meg is vastagszik. Így napközben a nyugati tájakon erősen felhős időszakok is valószínűek, míg északkelet felé...
Csapadékra egészen keddig nem kell készülnünk, de akkortól is csak helyenként fordulhat elő némi eső, zápor. A nappali maximumok a 14 és 25 °C között, a...
Az állami erdőgazdaságok legfontosabb feladata a rájuk bízott erdőterületek gondozása mellett a környezettudatos szemléletformálásban, a környezeti kultúra fejlesztésében való részvétel is. A Vadásznap keretében Zambó Péter...
Vasárnap változóan felhős idő várható többórás napsütéssel. A délutáni óráktól már egyre kevesebb felhő zavarja majd a napsütést. Csapadék nem lesz. Az északi, északkeleti szél megélénkül....
A ködfoltok feloszlása után a fátyolfelhőzet mellett alapvetően sok napsütés várható csapadék nélkül. A délies szél napközben a Dél-Alföldön időnként megélénkülhet. A legmagasabb nappali hőmérséklet az...
A kevés helyen kialakult köd, illetve rétegfelhőzet a reggeli órákban fokozatosan feloszlik. Sok napsütésre számíthatunk kevés fátyol- és gomolyfelhővel. Csapadék nem várható. A délkeleti, keleti szelet...