Aktuális

Időjárás

Jövő héten az esőé a főszerep

Folytatódik a borús, felhős időjárás, helyenként záporokkal.

fotó: OMSZ

Április 12. Hétfő

Napközben napos idő lesz a jellemző fátyol-, és gomolyfelhők kíséretében, majd délutántól a nyugat felől megnövekszik, megvastagszik a felhőzet, ezzel együtt a Dunántúlon, majd az Északi-középhegységben is elszórtan zápor, sőt a Kisalföldön zivatar is kialakulhat. Estére már mindenütt erősen felhős vagy borult lesz az ég. A déli szél napközben megélénkül, a Dunántúlon megerősödik, estétől az északnyugatira forduló szelet arrafelé viharos lökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható.

Április 13. Kedd

Erősen felhős vagy borult lesz az ég, reggel, de kora délelőtt a keleti országrészben még vékonyabb lesz a felhőzet. Nyugat felől egyre többfelé várható eső, zápor, főként keleten helyenként zivatar is. Emellett a Nyugat-Dunántúlon havas eső, a hegyekben havazás is előfordulhat. A szél mindenütt északira, északnyugatira fordul, többfelé megerősödik, elsősorban a Dunántúlon és a Zemplén környezetében viharossá fokozódik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet a Dunántúlon 3 és 8, másutt 7 és 10 fok között alakul. A csúcshőmérséklet az Alföld nagy részén 13, 19, másutt csak 8 és 13 fok között valószínű, de a Nyugat-Dunántúlon még ennél is hidegebb lesz, és ott kora délelőttől hűlni fog a levegő.

Április 14. Szerda

Általában erősen felhős vagy borult lesz az ég, de nyugaton elvékonyodik, csökken a felhőzet. Több helyen várható eső, zápor, a Dunántúlon és az északi országrészben havas eső, a hegyekben havazás is. Napközben a csapadék súlypontja kelet felé tolódik. Az északi, északnyugati szelet erős, a Dunántúlon és a Zemplén környékén viharos lökések kísérik. Hajnalban 1, 6, délután 4, 10 fok között alakul a hőmérséklet.

Április 15. Csütörtök

Többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, Nyugat-Magyarországon lehetnek inkább elvékonyodások, illetve felhőzet-csökkenés. Elszórtan alakulhat ki eső, zápor, havas eső, hózápor, keleten nagyobb a csapadék valószínűsége. Az északnyugati szél többfelé megerősödik, főként a Dunántúlon viharossá fokozódik. A hajnali 0, +5 fokról a délutáni órákra 5 és 11 fok közé emelkedik a hőmérséklet.

Április 16. Péntek

Többnyire erősen felhős lesz az ég, és elszórtan alakul ki zápor, havas eső zápor, hózápor, keleten nagyobb a csapadék valószínűsége. Az északi szél többfelé megerősödik, főként a Dunántúlon viharossá fokozódik. Hajnalban 1, 6, a délutáni órákban 6, 13 fok között alakul a hőmérséklet.

Április 17. Szombat

Közepesen és erősen felhős lesz az ég, és elszórtan alakulhat ki záporeső. Az északi szél élénk, időnként erős lesz. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2, +5, a csúcshőmérséklet 8, 13 fok között alakul.

fotó: OMSZ

agrotrend.hu / OMSZ

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Az Év Agrárembere támogatók

 
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Szakmai partner
Nyakas Farm
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
 
Hirdetés

Facebook

Hirdetés