Hírek

Tüntetnek a német gazdák

Káoszt és közlekedési fennakadásokat okozott Németországban a gazdák tüntetése, akik traktorokkal bevonultak a nagyobb városokba, és lezártak több forgalmas autópályát is. A német gazdák azután kezdtek tiltakozni, hogy az ukrán gabonadömping lenyomta az árakat, ezzel nehéz helyzetbe kerültek. A német kormány ennek ellenére megszorításokat vezetett be a gazdákkal szemben, elemzők szerint azért, hogy anyagilag továbbra is támogatni tudja Ukrajnát – tájékoztatta a hirado.hu.

Több ezer elégedetlen gazda vonult utcára hétfőn Berlinben. A hatalmas tömeg körbevette a Brandenburgi kaput és környékét, az utakat is lezárták. A vasárnap este kezdődött demonstráción a traktorok hosszú sorokban álltak, teljesen megbénítva a közlekedést.

A mezőgazdasági gépek konvojban vonultak, több kilométer hosszan villogtak a narancssárga lámpák a sötétben. Helyenként le kellett állítani a forgalmat is, mert az összes sávot elfoglalták.

Forrás: Hírstart

Végül sorra gördültek be a fővárosba, ahol a tüntetők meg is kezdték az egyhetesre tervezett tiltakozó akciójukat. Hangosan skandálták, hogy „No farmer, no future”, vagyis gazdák nélkül nincs jövő. A feliratot a járművekre is kifüggesztették.

Megszorítások sokasagát kellett elviselnünk az utóbbi években és most újabb sarcok jönnek. Elegünk van” – mondta egyikük.

Hétfőn Berlin mellett több más német nagyvárosban is tüntettek a gazdák, például Hamburgban, Münchenben és Bonnban. Utakat torlaszoltak el és városrészeket vettek blokád alá.

„Szeretnénk, ha nem emelnék az útdíjakat és a gázolaj árát. Továbbá, hogy megmaradjanak az eddigi támogatások” – hangsúlyozta egy másik tüntető. A gazdasági helyzet azután fordult rosszabbra Németországban, hogy az ukrán gabona dömpingje lenyomta az árakat.

Emiatt veszélybe került a gazdák megélhetése. A német kormány azonban ezt figyelmen kívül hagyta és segítség helyett megszorításokat jelentett be, elemzők szerint azért, hogy anyagilag továbbra is támogatni tudja Ukrajnát. Ennek érdekében évi 480 millió eurót vonnának el a mezőgazdaságból.

A központi kérdés az, hogy a mezőgazdasági termelők családjainak vannak-e kilátásai. Nincsenek beruházások, ráadásul bevezették a különadócsomagot is. A fiatalok aggódnak” – mondta Észak-Rajna–Vesztfália miniszterelnöke a német közszolgálati televízióban.

Németország az elsők között ajánlotta fel segítségét Kijevnek, hogy biztosítsa az ukrán gabona tranzitját. Néhány hónap alatt azonban bebizonyosodott, hogy ezzel saját magát hozta nehéz helyzetbe.

A gazdák tavaly decemberben kezdtek tüntetni. Volt, ahol még a rendőrök sem tudták megállítani a traktorokat. A gazdákhoz időközben egyre többen – a fuvarozók és vendéglátósok is – csatlakoztak. A demonstrációk pedig azóta folyamatosak.

Forrás: 168 óra

A Bild azt írja: újabb autópálya-blokádok, gyűlések és felvonulások várhatók. A portál szerint egész Németország megbénulhat, ami miatt egyre nagyobb a feszültség. A hatóságok attól tartanak, hogy nem tudják megfékezni a feldühödött tömeget.

A zöldpárti gazdasági miniszter közösségi oldalán próbált nyugalomra inteni. Azt ígérte: a korábbi tervekkel ellentétben csak fokozatosan vonják el a pénzeket, ráadásul nem az összeset.

A költségterhek miatt a német kormány jóindulatot tanúsított a gazdák iránt. A most tárgyalt támogatások egy lényeges részét megtartjuk, a mezőgazdasági járművek adómentessége és a gázolajtámogatás is csak fokozatosan csökken. A forrásokat azonban teljesen nem tudjuk nélkülözni” – fogalmazott Robert Habeck német gazdasági miniszter.

Ukrajna fontosabb a német kormánynak, mint a német gazdák – írja az Origo. A portál emlékeztet: Németország komoly költségvetési hiánnyal küzd, ennek ellenére úgy döntött, az idei évre megduplázza az Ukrajnának nyújtott katonai segélyt, 8 milliárd euróra növelve azt.

A gazdák a tervek szerint vasárnapig tüntetnek. Közben a német vasutasok is bejelentették, hogy sztrájkba lépnek. A műszakos dolgozók munkaidejének csökkentését, havi 555 eurós átlagos fizetésemelést és egyszeri 3000 eurós prémiumot követelnek. Ha nem sikerül megállapodniuk a kormánnyal, akkor szerdától háromnapos munkabeszüntetésbe kezdenek.

agrotrend.hu / hirado.hu

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés