Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy 2021-ben a rendszerváltás utáni legnagyobb mezőgazdasági megújítási programot indították be. Az állattartás megújítását célzó pályázati rendszerben 2021-2022-ben 1350 olyan projekt indult, amelyekben telepek újulnak meg, vagy épülnek zöldmezős beruházásként.
Feldman Zsolt szerint “aki ebben a szakmában van, az tudja, hogy göröngyös évek vannak mögöttünk a sertéstartásban”, néhány évvel ezelőtt átlagosan 25 éves volt az a telepi infrastruktúra, ami a ma már kifejezetten technológia- és tudásalapú ágazat mögött áll.
„A néhány évvel ezelőtti versenyképességi, vagy éppen képtelenségi adatok között rengeteg olyan mutató akad, ami azt jelezte: van hova fejlődni. Udvarias megfogalmazás ez a sok évtizedes elhanyagoltságra”– fogalmazott.
A KARKUS cégcsoport K64 Farm Kft. tulajdonos ügyvezetője, Karkus János ismertette, hogy a felújított sertéstelep szerkezeti átalakításon esett át, modern berendezésekkel szerelték fel. A bérhizlalásra átalakított telepen korszerű, válogató kapus megoldásokat alakítottak ki, melyek részben az etető és pihenő tér elválasztására szolgálnak, részben a beállított súlyhatárok alatti állatok különböző takarmányokkal történő etető terekre történő terelését, sőt az állatok jelölését is megoldják.
A terelő kapukban az áthaladó állatok mérése is megtörténik, így naprakész tájékoztatást kapnak a dolgozók, a menedzsment az állomány napi súlygyarapodásáról. A rendszer minden elektronikus és vezérlő eleme egy közös szoftverbe küldi az adatokat, amelyek kiértékelése asztali számítógépen, laptopon, ipad-en vagy mobiltelefonon is elérhető – tette hozzá az ügyvezető.