Az előző napihoz képest kevesebb az aktív fertőzött és a kórházban ápolt koronavírusos beteg.
A Bonduelle elővigyázatosságból döntött a lépés mellett.
Az osztatlan közös tulajdonok egyszerűsített rendezésére az erdőterületek vonatkozásában is megnyílt a lehetőség az év elején hatályba lépett új jogi szabályozással. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara egyedi...
A beszélgetés során Jakab István többek között a mezőgazdaság hazai helyzetéről, a MAGOSZ küldetéséről, szervezeti felépítéséről, a fiatalításról valamint az országos agrárkamarával történő együttműködésről is szólt.
Már benyújtható a mezőgazdasági gázolaj jövedéki adó bevallás
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) készíti el a bérmegállapodás tervezét, amelynek értelmében február 1-jétől a minimálbér és a garantált bérminimum 4 százalékkal emelkedhet, minderről a...
A cukorágazatban évek óta kiemelkedő teljesítménnyel dolgozó Cukor Terméktanács és Szakmaközi Szervezet olyan szervezettséget és képviseleti szintet ért el, amely alkalmassá tette az agrárminiszteri elismerés elnyerésére....
Könnyen elképzelhető, hogy dinoszauruszcsontok lehetnek a Holdon – írja az IFL Science tudományos portál egy most megjelent könyvre hivatkozva.
Mintegy négyszáz rőt koraidenevért kellett kimenteni egy edelényi kórházból – írja honlapján az Aggteleki Nemzeti Park.
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felhívja a forgalmazók figyelmét, hogy az Európai Unió tagállamaiban tilos azoknak az élelmiszerekkel érintkező termékeknek a forgalmazása, amelyeket műanyag és bambusz...