Hírek

Közel a minimálbér-egyezség – ennyi lehet

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) készíti el a bérmegállapodás tervezét, amelynek értelmében február 1-jétől a minimálbér és a garantált bérminimum 4 százalékkal emelkedhet, minderről a felek hétfőn döntenek – mondta el a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórum (VKF) szerdai ülését követően a munkaadói és a munkavállalói oldal egy-egy képviselője.

Mészáros Melinda, a Liga Szakszervezetek elnöke és Rolek Ferenc, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének (MGYOSZ) alelnöke is megerősítette, hogy a megállapodástervezetet várhatóan csütörtökön vagy pénteken kapják meg a VKF tagjai, hogy testületi szinten meg tudják vitatni – tájékoztat az Infostart.

Fotó: wikimedia

Hozzátették, hogy amennyiben mindhárom munkaadói szervezet és mindhárom szakszervezet elfogadja, akkor hétfőn aláírhatják a bérmegállapodást. Mészáros Melinda elmondta, a tervezet elfogadásával február 1-jétől a minimálbér bruttó 167 400 forintra, a garantált bérminimum pedig bruttó 219 ezer forintra emelkedhet a 4 százalékos béremelés értelmében. A megállapodástervezet ezen felül azt is tartalmazza majd, hogy amikor az év folyamán csökken a munkaadókat terhelő szociális hozzájárulási adó – bármekkora mértékkel – akkor egyúttal a minimálbér és a garantált bérminimum emelkedik további 1 százalékponttal.

Közölte, hogy bár nem elégedettek ezzel a mértékkel, azonban azt is mérlegelni kell, hogy a minimálbér és a garantált bérminimum emelése csaknem 1,1 millió embert érint közvetlenül és legalább ennyi emberre van hatással egyebek mellett például a táppénz vagy az álláskeresési támogatás formájában. Ugyanakkor elmondta, Magyarország hosszú távú érdekeit a munkavállalói oldal szerint a nagyobb mértékű béremelés szolgálja, mert úgy látják, a bérek emelkedése a környező országokban is jótékony hatást gyakorolt a hatékonyság és a termelékenység növekedésére.

Rolek Ferenc elmondta, hogy az ülésen a munkaadói oldal vetette fel a kompromisszum lehetőségét a 4 százalékos béremeléssel, hiszen a munkaadók 3 százalékos, míg a szakszervezetek 5 százalékos béremelést tartanak elfogadhatónak. Úgy fogalmazott: "nem javasoljuk ugyan, hogy legyen 4 százalék, de ha ezt mindenki elfogadná, akkor meg tudjuk fontolni, hogy ez legyen egy kompromisszumos megállapodás."

Rolek Ferenc reményét fejezte ki, hogy a megállapodástervezet elfogadják, hiszen ez minenkinek az érdeke. Ugyanakkor hozzátette, ha minden oldal el is fogadja a 4 százalékos béremelést, egyik sem lesz vele elégedett: a munkaadók túl soknak, míg a szakszervezetek túl kevésnek tartják majd.

agrotrend.hu / Infostart

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Az Év Agrárembere támogatók

 
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Szakmai partner
Nyakas Farm
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
 
Hirdetés

Facebook

Hirdetés