Idén – mivel a megszokott január 31-i határidő vasárnapra esik – február 1-jéig (hétfőig) kell beadni a gazdálkodási napló egyes adatait (web-GN) a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalnak...
A hazai vállalkozások tükröt tartanak országunknak, megmutatják a magyar vállalkozó kedvet, valamint a sikerhez szükséges kitartást és türelmet – mondta Erdős Norbert, az Agrárminisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős...
Most akkor ez cukor vagy méz? A sokáig tárolt méz egy idő után összecsomósodik és kikristályosodik, ami teljesen természetes folyamat.
A 2020-as védekezési szezon villámtérképén a napi villámdarabszám, illetve az adott időszakban mért összes villám darabszám látható.
Egy új tanulmány rámutat arra, hogy összefüggés van egy súlyos szembetegség, a szemfenéki meszesedés és a légszennyezettség között. Ennek oka, hogy a szállópor a tüdőn keresztül...
Az idei évre elfogadott, februártól induló csaknem 4 százalékos minimálbér- és garantált bérminimum-emelkedését követően, félévkor további 1 százalékkal emelkedhet mindkét bérelem – mondta az Innovációs és...
A honlapunkon rendszeresen publikáló agrárszakember az eddigi életútja mellett az agrárhitelezésről és a mezőgazdaság aktuális kérdéseiről is beszélt.
A napi halálozások száma továbbra is száz alatt maradt.
Ma már az okostelefonunk segítségével szó szerint bárhova magunkkal vihetjük kedvenc számainkat, és bárhol hallgathatjuk kedvenc rádiócsatornánkat. Nem kell más hozzá, mint egy minőségi fülhallgató. Segítünk...
A kutyák összehangolják a viselkedésüket a velük egy háztartásban élő gyerekekkel, de nem olyan mértékben, mint a felnőttekkel - állapították meg az Oregoni Állami Egyetem kutatói.