Hírek

Zászlóshajó az izocukorgyártásban

A hazai vállalkozások tükröt tartanak országunknak, megmutatják a magyar vállalkozó kedvet, valamint a sikerhez szükséges kitartást és türelmet – mondta Erdős Norbert, az Agrárminisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára csütörtökön a tiszapüspöki KALL Ingredients Kft.-nél tett látogatáson.

Az államtitkár hangsúlyozta, a mezőgazdasághoz kötődő piaci szereplőknek az átlagnál is nehezebb a helyzetük, mivel több fronton is helyt kell állniuk – írja közleményében az Agrárminisztérium. A legfontosabb célkitűzés ezért a magyar vállalkozások támogatása – tette hozzá.

Fotó: Fekete István

Kiemelte, hogy hazánk a kukoricából előállított izocukorgyártás tekintetében Európában az élmezőnyhöz tartozik. Az éves uniós termelés mintegy negyven százalékát, félmillió tonnát Magyarország állítja elő, aminek közel 70 százalékát exportáljuk. A magyar tulajdonban lévő Kall Ingredients Kft. évi 500 ezer tonna kukoricát dolgoz fel, ezzel termelőkapacitása az egyik legnagyobb a térségben.

Fotó: Fekete István

Dr. Tóth Anett, a KALL Ingredients Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, a kukoricafeldolgozó vállalat egyfajta zászlóshajóként egyszerre több szegmenst is képes kiszolgálni, nemcsak az élelmiszeriparban, hanem a gyógyszer- és kozmetikai iparban, a fermentációs iparban és a takarmánygyártásban is érdekelt. Az Agrárminisztérium által tavaly elindított 25 milliárd forintos válságkezelő támogatási programra nyújtottak be pályázatot, illetve a Nagyvállalati Beruházási Programból 3,4 milliárdos fejlesztéshez közel 1,7 milliárd forintot nyertek el, amiből 2022-ben egy új üzemegységet szeretnének nyitni.             

A vállalat 2017-ben indult és rá két évre elnyerte a Magyar Agrárgazdasági Minőség Díjat, amit azok a hazai agrárgazdasági vállalkozások kaphatnak meg, amelyek tevékenységük során bizonyíthatóan elkötelezettek a minőség ügye iránt és kiemelt fontosságot tulajdonítanak a minőségi munkavégzésnek, a jó minőségű termékek előállításának.

agrotrend.hu / Agrárminisztérium

 

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Az Év Agrárembere támogatók

 
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Szakmai partner
Nyakas Farm
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
 
Hirdetés

Facebook

Hirdetés