Neves botanikus mesélt a karácsonyi hagyományokról

A pécsi Janus Pannonius Múzeum botanikusának segítségével közelítünk a karácsonyi ünnepkör mára elfeledett szokásaihoz. Dénes Andrea, aki egyúttal az Erdőkóstoló című blog és az Etnobotanika elnevezésű Facebook-oldal szerkesztője is, az ételekhez, zöldségekhez, gyümölcsökhöz fűződő hagyományokat és hiedelmeket veszi górcső alá.

A hazai néprajzos kutatók szerint egykor széles körben elterjedt volt, és a karácsonyi asztal- és vacsora fontos elemeként sem hiányozhatott a dió, a fokhagyma, a bab, a lencse és a mák mellől az alma. E gyümölcsöt szerelmi jóslásra, szépség- és egészségvarázslásra, az állatok fejlődésének serkentésére használták többek között – fejtette ki Dénes Andrea.

Az almával majdnem egyenlő fontosságú volt a dió, ami szintén az ünnepi vacsora része volt, és nemcsak a karácsonyi asztalra, hanem a termőágra vagy a karácsonyfára is került aranyozva, ezüstözve díszként.

Forrás: pexels.com

A dióhoz fűződő hiedelmek legtöbbje egészség-, betegség- vagy haláljóslással kapcsolatos. Akinek rossz, férges dió jutott, az megbetegedésre utalt, vagy közelgő halálát jelezte. A dió a szentesti játékokban, az éjféli miséig eltöltött időben is szerephez jutott. Többfelé dióban kártyáztak vacsora után – említette példaként.

Most pedig lássuk, hogy miként jutottak szerephez a betegségelhárító és időjósló zöldségek, mindenekelőtt a fokhagyma!

A fokhagyma a karácsonyi vacsora fontos része is, gyógyító- valamint baj- és betegségelhárító szerepe is volt. A hozzákapcsolódó hiedelmek szerint többféle módon is használták, és a karácsonyi vacsora része is volt.

A fokhagyma a boszorkányok ellen is védett. Karácsonyesti harangszókor az ajtókat fokhagymával kenték be, keresztet rajzoltak rájuk, hogy védekezzenek a rossz szellemek ellen, máshol a karácsonyi asztal alatt tartott fokhagymával a marhák szarvát kenték meg tejrontás ellen.

Következő fogásokként leggyakrabban aszalt gyümölcsleves volt, többnyire fahéjas aszaltszilva-leves, aszaltvackor-leves, néhol borban főtt aszalt szilva, amit borlevesnek mondtak – fűzte hozzá.

Aztán babos vagy lencsés étel következett, végül valamilyen mákos tésztaétel, köztük mákos csík, mákos guba-, derelye- vagy dödöle. A sült tök is gyakori karácsonyi fogás volt régen. A katolikusok az éjféli mise után már húsos ételeket ettek: kocsonyát vagy disznótorost, amihez sokfelé elengedhetetlen volt a tormagyökér, abból is a tormaszósz vagy a tejfölös torma. A református karácsonyok persze nem voltak ennyire szigorú étrendűek és húsmentesek – zárta szavait.

agrotrend.hu / bama.hu