Hírek
Néhány hét múlva itt a busójárás
Elkészült az idén február 27-én kezdődő busójárás részletes programterve. A hagyományt első magyarországi elemként vette fel az emberiség szellemi kulturális örökségének reprezentatív listájára az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete, az UNESCO 2009-ben.
Már csak néhány hét, s február 27-től ismét a busóké lesz Mohács, az esemény hat napjára természetesen ezúttal is rengeteg látogatót várnak. Szombaton és vasárnap érdeklődők tízezreinek fogadására készülnek a Duna-parti városban.
A télűző, tavaszköszöntő népszokás tradicionális elemei évszázadok óta változatlanok: borzas busóbundát, vászongatyát, bocskort öltő felnőttek faragott álarcokban, jellegzetes kellékekkel – tarisznyákkal, buzogányokkal, öles kereplőkkel és kolompokkal – felszerelkezve búcsúztatják a zord évszakot és várják a tavaszt.
A hatnapos rendezvény forgatókönyve kész: a látogatókat folklórműsorokkal, néptánccsoportok fellépésével, táncházakkal, busócsoportok bemutatóival, családi és gyermekprogramokkal várják a mohácsiak. Na és persze a főszereplők, a busók és más maszkások is, ők a hírek szerint legalább ezerötszázan lesznek.

Idén egyébiránt már tizenhat esztendeje, hogy világraszóló sikert könyvelhettek el a mohácsi busójárás hagyományának ápolói azzal, hogy Magyarországról az elsők között vették fel a télűző népszokást az emberiség szellemi világörökség listájára. S míg néhány éve harminc-negyvenezren voltak kíváncsiak a mohácsi busójárásra, becslések szerint a látogatók összlétszáma legutóbb is meghaladta a százezret.
Amióta tehát 2009-ben felkerült a busójárás az emberiség szellemi öröksége közé, az érdeklődés megkétszereződött iránta. Azonban nem csak a látogatók, hanem a helyiek körében is. Ennek ékes bizonyítéka, hogy a maszkások száma is megduplázódott a bő egy évtized során.Mohácson gyakorlatilag minden családból beöltözik legalább egy valaki, a busójárás hagyományának oktatása pedig a helyi tanterv része.
Kisfarsangkor, csütörtökön hagyományosan az Ifjúsági Centrumban tartják az első rendezvényt, majd háromnegyed háromtól indul a gyerekek felvonulása a Sokac-körtől. A Széchényi-téren közben gyermek tánc- és busócsoportok bemutatóját láthatjuk majd.
Pénteken délután a Széchényi és a Deák téren, valamint a Busóudvaron felállított szabadtéri színpadon busócsoportok és zenekarok mutatkoznak be és lépnek fel a közönség előtt.
Szombaton délelőtt a belvárosban kinyit a népművészeti- és kézműves vásár. A Busóudvarban látványfőzés közben ismerkedhetünk Mohács ízeivel, s közben zenekarok, busók és tánccsoportok bemutatóit nézhetjük, hallgathatjuk. Délután kettő órakor indul a Botos csoport busólakodalmas menete. Fél öttől a Zora tánccsoport bemutatója, majd táncház lesz a Széchenyi téren.
Hétfőn délután egy órától Kersics Anka emléktábláját koszorúzzák meg a Sokac-körben, majd a busók hagyományos házról-házra járása következik a Kóló téren és a környező utcákban.
A busójárás zárónapján, kedden délután fél háromkor a Kóló térről indul a busócsoportok felvonulása. Fél öttől a Zora néptáncegyüttes lép fel a Széchényi tér színpadán, majd hatkor meggyújtják a máglyát.
agrotrend.hu / bama.hu
Fókuszban
Új John Deere bálázógép-portfólió
A John Deere bemutatta a megújult, 2. szériás bálázósorát. A sok új és hasznos funkció közül talán a leginnovatívabb, hogy...
Fordulat az uniós báránypiacon
Az Európai Unióban 2026 hetedik hetében megfordult a trend és a nehéz bárány ár esetében emelkedés, a könnyű bárányár esetében...
Az alternatív növények lehetnek a magyar mezőgazdaság jövőjének kulcsai
A cirok egyértelműen beilleszthető a vetésforgóba. Az elmúlt öt aszályos év és az azzal együtt járó időjárási viszontagságok ezt igazolták...
Új F8 és F9 önjáró szecskázógépek a John Deere kínálatában
A John Deere 2025 nyarán Németországban mutatta be vadonatúj önjáró szecskázógépeit: az F8 és az F9 sorozatot. Ezeket a nagy...
Ukrajna talajainak válsága és a földpiac helyzete
Kína és Brazília szövetsége átrendezi az agrárpiacokat (is)
Állandósuló aszály, bizonytalan árhatás
Tejár korrekció
Fórián Zoltán: Szeszesitallal telve a raktárak
Új lendület a somogyi falvakban: utak, közvilágítás, tisztább környezet
Fórián Zoltán: Szeszesitallal telve a raktárak
Nőtt a szarvasmarha vágása és exportja hazánkban 2025-ben
Nemzetközi állattenyésztési helyzetkép
132 éve kezdődött a Hanság-csatorna építése
Megjelent a kaliforniai lopódarázs Magyarországon
Négy új hajó felavatásával indult el a 178. balatoni hajózási szezon
Középpontban a Väderstad többszörösen díjazott munkagépe
Szupermenta fehérjepor termékteszt újratöltve: az eredmények most sem felhőtlenek
