Hírek

Látványos a Tisza áradása

Siklósi Gabriella közölte: most az a cél, hogy az árhullámból minél több vizet tudjanak tározókban, medrekben, csatornákban visszatartani a szárazabb időszakra.

Északkelet-Magyarországon árvízvédelmi készültség van érvényben a Tisza mentén Tiszafüredtől Csongrádig, illetve Lakitelekig, valamint a visszaduzzasztással érintett Zagyva-szakaszon, összesen 311,5 kilométeren. Siklós Gabriella, az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője azonban az InfoRádióban azt mondta, semmi különösre nem kell felkészülni: december óta a Tiszán és mellékfolyóin hatodik alkalommal vonul le árhullám, melyek hasonlók voltak a mostanihoz, ami azt jelenti, hogy első- és másodfokú készültséget kellett elrendelni.

A kisebb folyók közül a Bodrogon kellett másodfokú készültséget bevezetni, de, mint mondta a szóvivő, már most apad. Áradt továbbá a Sajó és a Takta is, valamint a Tisza az egész magyarországi szakaszán, ami elmondása szerint látványos ugyan, de nem szükséges katasztrófára készülni. Elmagyarázta, mindenhol a védvonalak mögött, az ártéren belül maradt a folyó, nincs szükség beavatkozásra.

Forrás: pixabay.com

Hozzátette, most az a cél, hogy az árhullámból minél több vizet tudjanak tározókban, medrekben, csatornákban visszatartani a szárazabb időszakra.

Siklós Gabriella elmondta, az áradás oka egyrészt a hóolvadás, másrészt a vízgyűjtő területen hullott csapadék: a Kárpátokban esett az eső, és a múlt héten kezdődött felmelegedés miatt a hó is olvadni kezdett. Hozzátette, sok hó van még a hegységben 1300 méter felett, több az átlagosnál. Az esővel együtt az olvadó hó okozza a gyors és kiszámíthatatlan árhullámokat, ha például hirtelen felmelegedés kezdődik.

Az OVF szóvivője megjegyezte, a következő napokra és a hétvégére ismét esőt jeleznek a vízgyűjtő területre, de az áradás súlyosbodására egyelőre nincs előrejelzés. Hozzátette, most több idő van felkészülésre, mint az elmúlt években.

A felkészülési idő kapcsán Siklós Gabriella azt mondta, a Felső-Tisza vidékén, például Nyíregyházán kevesebb idejük van a vízügyeseknek felkészülni, hirtelen nagy mennyiségű esőnél legfeljebb egy-két nap, hiszen itt lép be a folyó az országba. Délebbre, például Szolnoknál, Tokajnál vagy Szegednél jóval több az idő a reagálásra.

Megjegyezte, a Dunánál jelenleg nincs semmilyen készültség, ott jóval nyugodtabb ilyenkor a helyzet.

agrotrend.hu / infostart.hu

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Az Év Agrárembere támogatók

 
Szakmai partner
Nyakas Farm
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
 
Hirdetés

Facebook

Hirdetés