Hírek

A növényvédelem az élelmiszer-biztonság alapja

Az élelmiszerlánc biztonságát a gyökerétől, tehát a növényvédelemtől kell garantálni. Éppen ezért a növényorvosok szakmai naprakészsége nem csupán tudományos, hanem a társadalmi érdek is – jelentette ki Nagy István agrárminiszter a 70. Növényvédelmi Tudományos Napok című rendezvényen.

A tárcavezető arra hívta fel a figyelmet, hogy a növényvédelmi szakemberek együttműködése és az integrált növényvédelmi módszerek együttes alkalmazása biztosítja a környezet megóvása mellett az egészséges élelmiszerek előállítását. Ebben a folyamatban a növényorvosok tudása kiemelt jelentőséggel bír.  A világ napról – napra változik, ezért a növényvédelmi szakembereknek a társadalmi és klimatikus kihívásokra is megfelelő válaszokat kell adniuk. A precíziós növényvédelemre, illetve a biológiai és a kémiai megoldásokra egyaránt támaszkodnunk kell – fűzte hozzá.

Fotó: Pelsőczy Csaba

A miniszter arra emlékeztetett, hogy Magyarországon évek óta az uniós átlag alatt használnak fel növényvédőszereket. Meggyőződésünk ugyanakkor, hogy a kibocsájtás csökkentésének igénye mellett meg kell őriznünk az ország termésbiztonságát. Ezért nem a puszta mennyiségi mérséklésre, hanem a felhasználás kockázatainak csökkentésére is fókuszálni kell. Így kiemelt figyelmet kell fordítani az integrált növényvédelmi módszerek széles körű gyakorlati megvalósítására. Nagy István komoly eredménynek tartja, hogy a magyar álláspontnak megfelelően sikerült meghátrálásra bírni a brüsszeli bürokratákat. Az Európai Bizottság ugyanis visszavonja a Növényvédőszerek fenntartható használatáról szóló rendelettervezetét – tette hozzá.

A rendezvény keretében az agrárminiszter oklevelek átadásával ismerte el a növényvédelmi szakemberek munkáját.

agrotrend.hu / AM Sajtóiroda

Tovább olvasom

Támogatók

 
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Szakmai partner
Nyakas Farm
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés