Hírek

Az őshüllők nyomában, egy kalandos életút

A világhírű paleontológus, Nopcsa Ferenc (Déva, 1877. máj. 3. – Bécs, 1933. ápr. 25.) nem folytatott rendszeres egyetemi tanulmányokat, önképzéssel szerezte ismereteit. Már középiskolás diákként eljárt a híres bécsi geológus professzor, Suess előadásaira. Vagyoni helyzete lehetővé tette, hogy ne vállaljon kenyérkereső munkát; ehelyett beutazta egész Európát és mindenhol tanulmányozta a múzeumok őslénytani gyűjteményeit.

Forrás: pixino.com

A paleontológián belül elsősorban az őshüllők: gyíkok, kígyók, krokodilok érdekelték. Két elméletet dolgozott ki: az egyik a dinoszauruszok óriásra növekedésének magyarázatára, a másik a madárrepülés kialakulására vonatkozott. Bár elgondolásait később túlhaladták az újabb felfedezések, munkája nem volt hiábavaló, mert új szempontokat adott, új biológiai szemléletet alapozott meg és új tudományágak – az ősélettan és őskórtan – megjelenéséhez vezetett. Munkái angolul és németül jelentek meg könyvként, illetve tekintélyes szakfolyóiratokban.

Életének érdekes, kalandos része az albánokkal való kapcsolata. Balkáni utazásai során ismerte meg a török uralom alól akkoriban felszabadult albán törzseket. Megírta a vidék geológiáját és néprajzát, sőt, törzsi kapcsolataiban bízva az albán királyi trónra tört, de ez az ambíciója meghiúsult. Az első világháború alatt pásztornak öltözve, hosszú hajat növesztve kémkedett a Kárpátokban.

1925 és 1929 között elvállalta a Földtani Intézet igazgatói állását. Mivel elismert geológus szakértőnek számított, a Trianon után elvesztett nyersanyagforrások helyetti új lelőhelyek felkutatásával bízták meg. Ezen a területen jelentős munkát végzett, azonban a kötöttségeket csak néhány évig tudta elviselni. Lemondva tisztségéről Bécsben telepedett le, majd anyagi helyzetének rosszabbodása miatt öngyilkos lett.

agrotrend.hu / JelesNapok

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Az Év Agrárembere támogatók

 
Szakmai partner
Nyakas Farm
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
 
Hirdetés

Facebook

Hirdetés