Hírek

Az élelmiszertermelést nem lehet elválasztani a termőföldtől

A műhús egy csinálmány, mi pedig ragaszkodunk ahhoz, hogy az élelmiszer-előállítás a termőföldhöz kötődjön, mert ez jelenti a hagyományainkat és a kultúránkat – közölte Nagy István agrárminiszter. Megkezdődött a laboratóriumi hús hazai gyártásának és forgalmazásának betiltásáról szóló jogszabály vitája az Országgyűlésben.

A tárcavezető a parlamentben arról beszélt, hogy számos aggály fogalmazható meg a laboratóriumban előállított húsokkal kapcsolatban. A felvetődő kérdések megválaszolása pedig csak átfogó hatásvizsgálat alapján lehetséges. Az előzetesen vélelmezhető negatív hatások azonban olyan mértékűek, hogy már indokolt ezek alapján jogszabály útján biztosítani a laboratóriumi hús előállításának és forgalomba hozatalának tilalmát. Nagy István szerint a leghatározottabban fel kell lépni ellene, ragaszkodni kell ahhoz, hogy minden élelmiszert a termőföldhöz kötve állítsanak elő. A kultúra ott kezdődött, amikor az ember földet kezdett művelni és addig tart, amíg megműveli. Ha a termőföldtől elválasztjuk az élelmiszertermelést, akkor minden hagyományunktól, minden kultúránktól eltávolodunk, identitásunkat veszítjük, ami gyökértelenséghez vezethet. Az európai létforma kerül veszélybe, ha elfogadjuk a művileg előállított húsok forgalmazását – tette hozzá.

Fotó: Fekete István

A miniszter kitért arra is, hogy az élelmiszerek folyamatosan bekerülnek, és jelentős hányadukban be is épülnek az emberi szervezetbe. Ebből következően mindent meg kell tenni a lehetséges negatív hatások kizárása, illetőleg csökkentése érdekében. Ezért is kell a lehető legszigorúbb szabályokat meghozni a műhús előállításával és forgalmazásával kapcsolatban. Az Országgyűlés elé benyújtott törvényjavaslat kizárólag az orvosi és állatgyógyászati célú felhasználást engedélyezné, minden más esetben szigorúan tiltaná a műhús előállítását és forgalmazását hazánkban.

Nagy István hangsúlyozta, meg kell becsülni a normalitást, a hagyományokat és a gazdák munkáját, akik két lábbal a földön állnak. Az emberek egy része ugyanis eltávolodott a természettől, álromantika alakul ki az élővilág kapcsán. A társadalom többségének meg kell értenie, hogy a gazdák nélkül nincs élelmiszer és nincs jövő sem. Ezért azon dolgozunk, hogy miként tudjuk a gazdatársadalom számára a társadalmi elismertséget helyreállítani. A magyar kormány elkötelezett a hagyományos vidéki életforma megőrzése és megerősítése mellett – húzta alá az agrártárca vezetője.

agrotrend.hu / AM Sajtóiroda

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Az Év Agrárembere támogatók

 
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Szakmai partner
Nyakas Farm
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
 
Hirdetés

Facebook

Hirdetés