Hírek
Az agráriumnak történelmi mértékű támogatásokkal nyújtanak segítséget
A tavalyi évben új rekordot könyvelhettünk el, a sikeresen igényelt és kifizetett agrártámogatások mértéke ugyanis összességében meghaladta az 1300 milliárd forintot – jelentette ki Nagy István agrárminiszter csütörtökön, Vasszécsenyben, a Vas vármegyei búza- és szójatermelési verseny díjátadóján.
A tárcavezető a rendezvényen arra hívta fel a figyelmet, hogy tavaly szójából 58 ezer hektárról összesen 177 ezer tonnát takarítottak be a gazdálkodók. Ebből Vas vármegyében csaknem 10 ezer hektáros területről, 34 ezer tonnás termés született. A hazai szójamennyiségből mintegy 60-70 ezer tonna hazai feldolgozású, amelynek jelentős része elhagyja az országot. 90-100 ezer tonna szóját pedig feldolgozatlan formában exportálunk.
![](https://agrotrend.hu/wp-content/uploads/2024/02/7b87bceec13bf681056b386b665e48ed1fe9bdd1_fhd_1920_w3h2.jpg)
Fotó: AM Sajtóiroda, Pelsőczy Csaba
Nagy István az exporttevékenységgel kapcsolatban elmondta, a kivitelünk jelentős hányadát továbbra is a gabonafélék biztosítják. Hangsúlyozta, tavaly 1 millió 54 ezer hektárról 5,63 tonna hektáronkénti hozammal, összesen 5,93 millió tonna búzát takarítottunk be. Vas vármegyében 2023-ban 46 ezer hektáros területről, hazai szinten a vármegyék között rekordot jelentő 6,7 tonnás hektáronkénti hozammal, 307 ezer tonnás búzatermés született.
![](https://agrotrend.hu/wp-content/uploads/2024/02/istockphoto-1391705284-170667a.jpg)
Forrás: pixino.com
Az agrárminiszter kiemelte, a történelmi mértékű támogatások is segítik, hogy elérjük a hosszú távú céljainkat. Azért dolgozunk ugyanis, hogy 2030-ra az agrárium termelékenysége a másfélszeresére, a hozzáadott érték a kétszeresére nőjön, a kivitel pedig 50 százalékos növekedéssel, 15 milliárd euróra emelkedjen. A magyar Stratégiai Terv is hozzájárul ahhoz, hogy a mezőgazdaság minden szereplőjének biztosítsa a továbbfejlődés lehetőségét. Meggyőződésünk, hogy mindenki nyertese lehet az új agrártámogatási rendszernek – fűzte hozzá a miniszter.
agrotrend.hu / AM Sajtóiroda