Hírek

A vonulómadarak betegségterjesztő szerepét vizsgálják debreceni és külföldi kutatók

Az antimikrobiális rezisztencia terjedésében vizsgálja a vonuló madarak szerepét a Debreceni Egyetem (DE) nemzetközi hírű etológus professzora, Székely Tamás és kutatócsoportja a HU-rizont nemzetközi kiválósági kutatási együttműködési program nyertes pályázatában – közölte az egyetem sajtóirodája szombaton az MTI-vel.

Közleményükben azt írták, a kétéves kutatómunka a tervek szerint januárban indul, a projektre mintegy 400 millió forintot nyertek el.

A vizsgálódás három külföldi partner bevonásával zajlik, oxfordi, freiburgi és zürichi tudósok dolgoznak majd a Debreceni Egyetem szakembereivel.

A kutatás nem előzmény nélküli, hiszen Székely Tamás két évvel ezelőtt egy angliai kollégájával, Samuel Sheppard bakteriológus professzorral kezdett kollaborálni.

Az egyik vezető nemzetközi folyóiratban, a Current Biology-ban publikáltak, és vizsgálataik azt mutatták ki, hogy az emberi települések közelében élő madarakban gyakoribbak az antibiotikumokra rezisztens baktériumtörzsek, mint azokban a madarakban, amelyek természetközeli élőhelyeken élnek – ismertették.

“Az Oxfordi Egyetem elismert kutatója, Samuel Sheppard a bioinformatika szaktekintélye, ő a laborban van elemében, én pedig ökológusként inkább a terepmunkát szeretem. A HU-rizont projektünkben az ökológia és a mikrobiológia tudományterülete fonódik majd össze, ami nagyon izgalmas lesz”

– idézi a közlemény Székely Tamás professzort, aki elmondta: első alkalommal történik majd meg, hogy egy adott madarat a vonulás útján végigkövetve vizsgálnak, mi történik a benne lévő baktériumokkal.

Terveik között szerepel, hogy a fészkelési időben befognak parti madarakat a skandináv fészkelőterületükön, rátesznek egy-egy jeladót, és annak segítségével követik, miként vonulnak át Magyarországon keresztül és jutnak el Afrikába.

A vonulási útvonala mentén pedig befogásokkal és mintavételekkel ellenőrzik, milyen és mennyi baktériumot szállítanak egyik helyről a másikra – olvasható a közleményben.

Mindez elég nagy kihívás tudományos szempontból, viszont az eredmények jelentősek lehetnek, mert így terjedhet például a madárinfluenza – magyarázta Székely Tamás, a DE professzora.

Hozzátette: a kutatás célkeresztjében a vonuló madarak, azon belül is főként a parti madarak állnak, hiszen ezek kontinentális méretekben terjeszthetik a betegségeket.

agrotrend.hu / MTI

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Az Év Agrárembere támogatók

 
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Szakmai partner
Nyakas Farm
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
 
Hirdetés

Facebook

Hirdetés