Hírek

A geotermia a hazai zöldgazdaság egyik húzóágazata lehet

Tavaly decemberben fogadta el az Országgyűlés a geotermikus energia kutatásának, kinyerésének és hasznosításának új jogszabályi kereteit. Az elmúlt egy év mérlege azt mutatja, hogy a megújított rendelkezéseknek köszönhetően már 39 új projekt indult el, amelyek a Pannon-medence földhőjének felhasználásával erősíthetik Magyarország energiaszuverenitását – közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) pénteken az MTI-vel.

A földhő megújuló energiaforrásként nagyrészt korlátlan és folytonos energianyereséget jelent az abba befektető országok számára. Magyarország nemzetközi összehasonlításban is kiemelkedően kedvező geotermikus adottságokkal rendelkezik. E lehetőségek hatékony kiaknázásának igényét még nyomatékosabbá tette a nemzetközi energiaválság. 2010 után több mint négyszeresére nőtt a geotermikus hőenergia kitermelése, de bőven van tere a zöldenergia további felhasználásának is.

 

 

A szaktárca a közleményben emlékeztetett: tavaly a jogalkotó a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságára (SZTFH) bízta a geotermikus energia kinyerésének és energetikai hasznosításának engedélyezési és felügyeleti hatásköreit. Az új rendelkezések tavaszi hatályba lépésével kiszámítható és rugalmas jogszabályi környezet jött létre, amely lehetővé teszi a gyors és hatékony ügyintézést, jól tervezhető, ütemezhető beruházások indítására ösztönöz az ország minden részében.

Az új engedélyezési rendszer eredményességét igazolja, hogy az elmúlt tíz évben megvalósult egyetlen koncesszióhoz és évi 4-5 energetikai projekthez képest a jelenlegi struktúrában már közel száz kérelem érkezett be. A Geotermikus Energia Bizottság szakmai véleménye alapján az SZTFH eddig 39 esetben engedélyezte a geotermikus kutatások megindítását.

A hatóság a szakmai párbeszédhez alkalmas fórumot biztosító Magyar Geotermia Klaszter létrehozásával, az országos geotermikus kutatási program folytatásával is segítette az iparág fellendítését. Az állami mozgásteret a geotermikus energia kutatásában és kitermelésében jelentősen növeli a Magyarországon egyedülálló szakértelemmel és tapasztalattal rendelkező vállalkozás, a Rotaqua Geológiai-, Bányászati Kutató Mélyfúró Kft. megvásárlása.

Biró Marcell, az SZTFH elnöke a közlemény szerint az mondta: “a geotermikus energiára kiaknázatlan nemzeti kincsként kell tekintünk, amely kellő körültekintéssel és a megfelelő beruházások megvalósításával középtávon akár 1,5 milliárd köbméter földgáz kiváltását is lehetővé teszi. Az éves hazai földgázfogyasztás 15-20 százalékát kitevő mennyiség felszabadításával mérsékelhető hazánk importkitettsége, tovább zöldíthető a teljes magyarországi energiarendszer”.

Lantos Csaba energiaügyi miniszter a közleményben kifejtette: “Magyarország élenjáró szerepre törekszik a zöldenergia termelésében és tárolásában. A geotermikus energia fűtési célú felhasználásában hazánk hosszú évek óta Európa első öt országa közé tartozik. Az Európai Unió legnagyobb geotermikus fűtési rendszerét idén tavasszal adtuk át Szegeden, de Győr, Miskolc és Szentes is kiemelkedő kapacitásokkal bír. Ám ahogy a fűtési részarány emelésében, úgy a geotermikus áramtermelés bővítésében, az ipari-mezőgazdasági hasznosításban is lenne még mit tenni. Az Energiaügyi Minisztérium az SZTFH közreműködésével e lehetőségek feltérképezése érdekében dolgozza ki a konkrét támogatási elképzeléseket is csatasorba állító geotermia stratégiáját.”

(Nyitókép: Wikipedia)

agrotrend.hu / MTI

Tovább olvasom

Támogatók

 
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Szakmai partner
Nyakas Farm
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés