Hírek

336 éve született Ifj. Buchholtz György a Tátra úttörő kutatója

Ifj. Buchholtz György (Késmárk, 1688. november 3. – Késmárk, 1737. szeptember 5.) természettudós, a Tátra egyik első kutatója volt már gyermekkorában. Evangélikus lelkész és nem mellesleg elismert természetvizsgáló édesapja révén érdeklődött a természeti jelenségek vizsgálata, magyarázata iránt.

Forrás: pixabay.com

Az egyetemet Greifswaldban végezte el és tanulmányai befejezésekor, 1710-ben készítette el első jelentős csillagászati értekezését a Merkúr bolygónak a napkorong előtti elvonulásáról. Sokat utazott Németországban tudományos tapasztalatszerzés céljából. 1723-tól Késmárkon tanított és rendszeresen írt természeti megfigyeléseiről. Egyik legnevezetesebb eredménye a liptói Deményfalvi barlangok térképének elkészítése volt 1719-ben. Az összességükben mintegy 1600 méter hosszú járatokat hosszmetszetben mutatta be, ez egyike volt a világ első modern barlang-ábrázolásainak. A térkép közzétételében két másik nevezetes magyar tudós működött közre: Mikoviny Sámuel metszette rézbe és Bél Mátyás közölte az 1723-ban kiadott Hungaria antique et novae prodromus című művében.

Buchholtz főként a Breslauban kiadott Sammlung (később Nachrichten) von Natur und Medizin című, akkoriban igen elterjedt tudományos közlönyben tette közzé tanulmányait. Írt például az 1724 januárjában észlelt szepességi földrengésről, az 1728-ban és 1730-ban látott sarki fény jelenségekről, a nappali égen megfigyelt Vénuszról.

Apja nyomdokain haladva sokat foglalkozott a Magas-Tátra megfigyelésével. Többször bejárta hegyeit-völgyeit, írt a kárpáti szelekről, a Poprádban folytatott pisztránghalászatról, a felső-zúgói ásványvíz gyógyhatásáról. A hegységről panoráma és dombortérképet készített; ezeken egy sereg csúcs pontos helyét ő határozta meg.

Testvére, Jakab, egyszerű tűkészítő létére ásványgyűjtőként vált híressé, sok ezer darabos gyűjteménye Mária Terézia férjének érdeklődését is felkeltette, aki azután anyagi hozzájárulásával segítette a Buchholtz fivérek további kutatómunkáit.

Buchholtz György szakmai sikereinek teljében, mindössze 37 évesen halt meg szülővárosában.

agrotrend.hu / Jeles Napok

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Az Év Agrárembere támogatók

 
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Szakmai partner
Nyakas Farm
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
 
Hirdetés

Facebook

Hirdetés