185 éve, 1838-ban született Pekár Imre

A rozsnyói Pekár Imre gépészmérnök, feltaláló, malomtechnológus, az MTA tagja, róla nevezték el a lisztminták értékelésének közismertté vált eljárását, a “pekározás”-t.

1838. december 9-én (egyéb forrásokban 8-án: Wikipedia) született Rozsnyón (ma: Rožňava-Csehszlovákia). Élete első időszakáról csak annyit tudunk, hogy a bécsi műegyetemen gépészmérnöki, ezt követően Karlsruhe-ben (Németország) politechnikai oklevelet szerzett. A kor szelleméhez igazodva, tanulmányai befejezése után munkát vállalt több korszerű külföldi gyárban. 1859-ben Angliában dolgozott, ahol ebben az időszakban a malomipar gépesítése a legfejlettebb színvonalú volt. Megismerkedett a francia gyárakkal, a francia malomiparral is. A debreceni István Gőzmalom RT. vezetője, Csanak József valószínűen az 1862. évi londoni világkiállításon – ahol ebben az időszakban a Kelet-Magyarországon vetélytárs nélkül üzemelő gyár lisztje kapta a legmagasabb kitüntetést – találkozott a malomipar területén akkor már rendkívül jártas mérnökkel. Pekár az ő javaslatára tért haza, és 1864-ben elvállalta a debreceni István gőzmalom műszaki irányítását.

Pekár Imre portréja (Gondy és Egey debreceni fényképészek műterméből) Forrás: hbmmk.hu

Az 1848-ban létesített gőzmalom a kezdeti nehézségek után ebben az időszakban virágkorát élte. Termelését ugrásszerűen növelte, s jó üzletpolitikával hatékonyan befolyásolta a város körzetének búzatermesztését. Debrecen város környékén a korábbi években még a gyenge minőségű “kétszeres” termesztése volt általános. A külföldi piac azonban ezekben az években már egyre inkább a fehér, sikérben gazdag, jó minőségű búzalisztet kereste. Így az új igények kielégítésére az István gőzmalom Mezőberényből vásárolta fel a “bánáti színtiszta piros acélos” búzát, amelyért jóval magasabb árat is fizetett, mint a búza és rozs keverékéből álló “kétszeres”-ért.

Amikor Pekár Imre átvette a malom műszaki irányítását, Debrecen körzetében többen áttértek a jövedelmezőbb “bánáti” búza termesztésére. A malom azonban a meglévő kőpárokkal képtelen volt a hazai és a külföldi piac igényeit kielégíteni. Határozatot hoztak a gyár bővítésére. Az 1865. évi választmányi ülés elfogadta Pekár fejlesztési javaslatát és a meglévő kőjáratokat és kőpadokat átalakították a Lesdorfi Escher Myss-féle gyár termékeivel. Az új berendezéssel a malom évi őrlőképessége mintegy 80 000 q-ra nőtt.

A malom kapacitása még így is szűknek bizonyult és 1867-ben egy újabb malom sürgős megépítésére hoztak határozatot. Ennek előkészítésére Szepessy István igazgatóval együtt Pekár Imre kapott megbízást. Pekárék rövidesen elkészítették az új malom tervét, amelyet 10 kőjárattal a vasút mellé javasoltak felépíttetni. Számításokkal bizonyították a vasút melletti építés takarékossági mutatóit. Ennek ellenére nem rajtuk múlt, hogy a válaszmányi ülés nem ismerte fel a vasútvonalban rejlő lehetőségeket, az új malom építését mégis a régi telephelyen rendelte el. Pekár az építkezési és más belső személyi kudarcok miatt 1870-ben leköszönt állásáról. A részvénytársaság tisztségviselői azonban féltve a készülő épület további sorsát, nem fogadták el lemondását. Az építtető bizottság mellett teljesen szabad kezet kapott az építkezésnél, a malmi berendezések vásárlásánál, a felszerelési munkák irányításánál. Az új malom 1871-ben kezdte meg működését, és a részvénytársaság tulajdonában lévő őrlőberendezések teljesítménye ezzel évi 190 000 q-ra emelkedett.

Az eredmények láttán Pekár Imrét újabb 3 éves szerződés elfogadására kérték fel, s egyben megkapta a műszaki igazgató címet. A malomiparban ezekben az években felgyorsuló éles konkurencia harc Debrecent sem kerülte el. Két évvel az új részleg beindulása után értékesítési gondjaik keletkeztek. Az igazgatótanáccsal támadt újabb nézeteltérése miatt 1874-ben ismét beadta lemondását és 1875-től megvált munkahelyétől. Egyben megvált a debreceni Gazdasági Tanintézettől is, amelynek 1870-1874 között tanára volt.

Pekár malomépítő, üzemeltető mérnök korszaka ezzel lezárult. De rövidesen jelen volt az 1878. évi nevezetes párizsi világkiállításon, ahol zsűribizottsági tagként vett részt a “gabonaneműek”, de különösen a lisztbizottság munkájában, és ahol a bizottság jegyzője, valamint “expertje” volt.

Pekár Imre levélzárója (forrás: helytörténet.com)

A nemzetközileg elismert malommérnököt a korábbi évtizedtől foglalkoztatta a különböző búzaféleségek minőségének kérdése, a sikérvizsgálat laboratóriumi lebonyolítása. Az 1878. évi világkiállítás rendkívüli alkalmat nyújtott részére, hogy régi vágyát megvalósítsa; összegyűjtse az öt világrész országaiból a kiállításra küldött búza- és lisztmintákat, és Párizsból hazatérve valamennyit részletes laboratóriumi vizsgálattal értékelje. Pekár a kiállító országok bizottságaitól összesen 250 búza- és lisztmintát gyűjtött. Közülük 1879-ben 179 búza- és 79 lisztmintából készített alapos, mindenre kiterjedő jellemzést. A munka nagyságára utal, hogy ezt megelőzően egyenlő feltételek mellett, azonos időszakban egyszerre soha sehol sem végeztek sikérvizsgálatot ilyen nagyszámú búza- és lisztmintából. Korábban a francia Millon 22 mintát határozott meg hasonló körülmények között, Ritthausen pedig 33-at.

A több hónapot igénylő laboratóriumi munka után nem csak a minták értékeléséről készült áttekintés. Pekár kitűnő közgazdasági érzékkel felmérte és mérlegelte a búzatermesztő országok termelési körülményeit, a termesztésbe vont fajtákat, a kialakult terméshozamokat, az értékesítés lehetőségeit. Mindezeket összevetette a hazai eredményekkel, hogy a magyar mezőgazdaság legfontosabb terménye jövőjének formálásához segítséget nyújtson. A laboratóriumi adatokon kívül Pekár sok hasznos javaslatát közölte a hazai gabonatermesztés és kereskedelem fejlesztése érdekében, amelyek közül több ma is figyelemre méltó. A terméshozam növelése érdekében ösztönözte a búza öntözését, elsősorban a vízszabályozással, erdőirtással aszályossá vált alföldi területeken. Ugyancsak szorgalmazta a búzanemesítés központi irányítását, a nemesített vetőmag termesztéshez – a gazdasági iskolák mellett – az uradalmak, bérletek, közép- és kisbirtokosok bevonását.

Számos javaslata közül említésre méltók a hazai terményraktározási gondok megoldására tett észrevételei, amelyek segítségével a külföldi piacok hullámzó áringadozásának hatását kívánta kiiktatni.

Szót emelt a külföldi kiállítóhelyekre “szegényes külsővel” elküldött áruk ellen. “A kiállítás szabad versenyterén, ha valaki ott megjelenik, bármennyire kitűnő legyen valóban, és kitűnőnek ismert legyen a múltban, fegyverkezzék fel minden eszközzel annak bebizonyítására a jelenben is.”

Pekár Imre nevéhez fűződik a liszt minőségét megállapító módszer kidolgozása, amelyet egyszerűsége miatt évtizedekig használtak külföldön is az egyes lisztminták értékelésénél. A “pekározás”-ként közismertté vált eljárással 5-10 gramm lisztmennyiségből fekete lemezen gúlát formálva, a próbákat hirtelen vízbe mártották. A búzaliszt minőségétől függő elszíneződésből megbízható pontossággal tudták megállapítani a vizsgált lisztminta sütőipari értékét.

Az 1878. párizsi világkiállítást követő években “Földünk búzája és lisztje a tudomány, a fogyasztó, a molnár és a termelő szempontjából” (1881) címmel Budapesten átfogó tanulmány látott napvilágot a kiállításon bemutatott búzákról. A világ különböző tájairól származó növény termeléséről, a szemtermés feldolgozásáról és minőségi értékeléséről korábban sehol sem készült hasonló felmérés. A malomipari szakember magyar nyelvű művét 23 nyelvre fordították. Neve, munkássága a könyv megjelenése után valamennyi búzatermesztő állam szakterületén rövidesen ismertté vált.

Pekár Imre nagysikerű tanulmánya megírása után a kormány megbízásából hosszabb időt töltött az Észak-amerikai Államokban. Az 1880-1881-es években tanulmányozta az ottani mezőgazdasági viszonyokat, a gabonakereskedelemmel, a malomiparral kapcsolatos kérdéseket, amelyek ezekben az években egyre gyakrabban okoztak feszültséget a hazai gazdasági életben. Pekár mindezek mellett megismerte az USA-ban ekkor már javában működő közraktári rendszereket. Hazatérése után a Magyar Leszámítoló- és Pénzváltó Bank igazgatója és egyben a bank áruosztályának vezetőjévé választották. 1882-től 1909-ig több mint 25 éven keresztül töltötte be ezt a tisztséget s közel nyolcvanéves korában vonult nyugdíjba.

Ez időszak alatt jelentős szerepe volt az 1869-ben kis tőkével bank- és váltóüzlet céljából létesített pénzügyi intézmény felvirágoztatásában. Bár továbbra is erősen foglalkoztatták a gabona- és lisztkereskedelem kérdései, a múlt század utolsó évtizedétől neve a hazai közraktári és elevátori rendszer kiépítésével fonódott össze. A bank áruosztályának vezetőjeként kitűnő közgazdasági és pénzügyi érzékkel kezdeményezte és megvalósította a hazai közraktári rendszert. Az akkor Magyarországhoz tartozó fiumei kikötőben létesített közraktár és amerikai rendszerű elevátor felépítése ugyancsak Pekár Imre nevéhez fűződik. A századfordulón egyre inkább megerősödött bankintézmény vezetőjeként újjászervezte a Schönichen-Hartmann-féle újpesti hajógyárat, ugyancsak tevékeny szerepe volt a Magyar Folyam- és Tengerhajózási RT. létesítésében is.

Pekár Imre 1912-ben, Benczúr Gyula festményén

Nyolcvanharmadik életévének betöltéséhez közeledett, amikor a Magyar Tudományos Akadémia 1921. évi nagygyűlésen a “magyar búza és a magyar liszt körül végzett nagyérdemű kutatásaiért” a Magyar Tudományos Akadémia III. osztályába tiszteletbeli tagnak választották Pekár Imrét, a mezőgazdasági növénytan művelőjét.

1923. július 12-én hunyt el Budapesten.

Főbb munkája: Földünk búzája és lisztje a tudomány, a fogyasztó, a molnár és a termelő szempontjából. Bp., 1881. 228 lap.

Szerző: dr. P. Hartyányi Borbála

(Nyitókép: dehir.hu)

agrotrend.hu / Magyar Elektronikus könyvtár / Hajdú-Bihar Vármegyei Mérnöki Kamara