Hírek

Új tárolócsarnokkal és eszközbeszerzéssel bővítette kapacitását a Grape-Vine Kft.

Európai uniós támogatással, összesen 769 millió forintból egy új tárolócsarnokkal és borászati feldolgozó eszközök beszerzésével bővítette kapacitását kiskunmajsai telephelyén a Grape-Vine Kft. – közölték a cég ügyvezetői az MTI-vel.

Szőke-Tóth Róbert, a Grape-Vine Kft. egyik ügyvezetője elmondta: a beruházást a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív programban (Ginop) nyert mintegy 462 millió forint támogatásból és 308 millió forint saját erőből valósították meg.


Fotó: facebook.com/majsa.info

Az elmúlt másfél évben a fejlesztések keretében kiskunmajsai telephelyükön felépült egy új épület a borászati alapanyagok, illetve késztermékek tárolására, bővítve a korábbi szűkös raktárkapacitást.

Vásároltak továbbá borászati feldolgozó eszközöket is, köztük tartályokat, szűrőket, nitrogéngenerátort, bogyózó-zúzó berendezést szivattyúval, valamint pneumatikus szőlőprést. Az anyag- és árumozgatáshoz a vállalkozás öt elektromos targoncát is beszerzett.

Az új eszközök nagyban elősegítik a hatékonyabb termelést, minőségnövekedést eredményeznek, illetve bővítik a jelenlegi kapacitást, de energiahatékonysági szempontból is jelentős a beruházás – tette hozzá.

Eiler Lajos, a Grape-Vine Kft. másik ügyvezetője felidézte, a pincészetet barátjával, Szőke-Tóth Róberttel közösen még 1998-ban alapították, amikor megvásárolták a nagy múltra visszatekintő, egykori Jonathán TSZ pincészetét. A kiskunmajsai székhelyű borászat azóta már Magyarország egyik meghatározó pincészete, és nemcsak belföldön, de a határokon túl is egyre inkább ismert – tette hozzá.

Kiemelte: a "La Fiesta" termékcsaládból – amely az ország legismertebb bormárkája, és amelyből széles szortimentet kínálnak az édestől a fajtaneves borokig – évente átlagosan 8,5 millió palackot készítenek.

A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a jelenleg több mint 90 főt foglalkoztató Grape-Vine Bortermelő és Kereskedelmi Kft. értékesítésből származó nettó árbevétele 2021-ben 8,4 milliárd forint, míg 2020-ban 6,6 milliárd forint volt. A társaság árbevételének mintegy 65 százaléka belföldi értékesítésből származik, de egyre nagyobb a jelenlétük a külföldi piacokon is. A vállalat adózott eredménye 2020-ban 883 millió forint, 2021-ben pedig 774 millió volt.

agrotrend.hu / MTI

Tovább olvasom

Az Év Agrárembere támogatók

 
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Szakmai partner
Nyakas Farm
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés