Hírek

Új erdőt kezdtek telepíteni az elhíresült nyírségi lombkoronasétány köré

Az elmúlt napokban fákat ültettek a nyírmártonfalvai erdő nélküli lombkoronasétány köré.

A Debrecentől közel 30 kilométerre lévő kétezres lélekszámú településen, Nyírmártonfalván elkezdték újratelepíteni az erdőt. A falu arról lett híres, hogy egy tarra vágott erdő közepén építettek lombkoronasétányt.

Fotó: pexels.com

Az Átlátszó most újra meglátogatta a helyszínt. Beszámolójuk szerint már látszik a fatelepítés, sőt, néhány munkás a fából készült biciklitárolót is bekente favédő lakkal. Állítólag magát a sétányt is lekezelik majd. A beruházásra (amelyről a lap fotókat is közöl) 60 millió forintot kapott a helyi polgármester, aki mint magánember pályázott az EU-s forrásra.

Egy helyi lapnak az érintett politikus elmagyarázta a furcsaságot. Erről mi is beszámoltunk. Eszerint Filemon Mihály még 2017-ben adta be a pályázatot. A pénz azonban késve érkezett és az erdőt viszont ki kellett termelni. A kapott állami támogatást saját forrásból kellett kiegészíteni úgy, hogy a pályázat utófinanszírozású – tájékoztatta a Civishírt Filemon Mihály.

agrotrend.hu / Infostart

Tovább olvasom

Az Év Agrárembere támogatók

 
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Szakmai partner
Nyakas Farm
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés